A jövő hét folyamán a Prosperitati Alapítvány meghívására Magyar Levente, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára többnapos vajdasági körúton vesz részt.
Az elsősorban bánáti, nyugat-bácskai valamint szórvány- és kistelepüléseken szervezendő találkozók célja Magyarország Kormánya által 2016 és 2018 között a vajdasági magyar közösségek részére a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett, szakértői értékelés alapján megvalósult és az elkövetkező időszakban kiírásra kerülő pályázatok ismertetése.
Magyar Levente programja keretében huszonhárom olyan településre látogat, amelyek számára a szülőföldön való boldogulás szempontjából kiemelt fontossággal bír a magyar Kormány által folyósított támogatás, ezért a találkozók középpontjában a személyes találkozások állnak, amelyeken a helyi magyarokkal, elképzeléseikkel és gondjaikkal a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár közvetlenül megismerkedhet.Emellett négy ismertető előadásra, lakossági fórumra is sor kerül.
Vasárnap 18 órától a www.prosperitati.rs oldalon elérhető lesz két hitelkonstrukciós és három kisösszegű támogatásra kiírt pályázat, amelyek november 13-a és január 31-e között lesznek nyitva.



