Vajdaság
Zenta: Nyílt napot tartottak a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában
Betűméret:             

KözgazdÁSZpalánta verseny, Diákvállalati Kiállítás és iskolabemutató is várta az érdeklődőket a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola ma megtartott nyílt napján, amelyet azzal a céllal hívtak életre, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek az intézményben folyó munkába.

A KözgazdÁSZpalánta verseny résztvevői történelemből, matematikából és játékos gazdaságtanból mérték össze felkészültségüket. A megmérettetést a tornyosi Baglyok csapata nyerte, a második helyen a Krumplipüré, a harmadikon pedig a Brokeri nevű csapat végzett. A Diákvállalati Kiállításon a diákok által vezetett, tanulási céllal alapított vállalatok mutatkoztak be. Az első helyezést a Balkan Sport Kft. szerezte meg, a második helyen a Diamond Cosmetics Kft., a harmadikon pedig a Mondo Giochi Kft. végzett. A zsűri különdíjjal jutalmazta a szegedi Sweet Dreams Kft.-t, amelyet a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnázium tanulói alapítottak, akik tanáraikkal együtt szintén részt vettek a rendezvényen.

– A nyílt nap célja az volt, hogy az iskola megmutassa mindazt, amit nyújtani tud a diákok számára. Nagyon örülünk annak, hogy az általános iskolák végzős tanulói nagy érdeklődést mutattak az intézményünk iránt. Idén rendeztük meg első ízben a KözgazdÁSZpalánta elnevezésű versenyt, amelyet az általános iskolák felsős tanulói számára hívtunk életre. A kérdések elsősorban a történelemre, a matematikára, illetve a gazdaságtanra irányultak. Ezzel párhuzamosan rendeztük meg a második Diákvállalati Kiállításunkat, amelyen az iskolánkban működő húsz vállalat közül héttel ismerkedhettek meg az érdeklődők, akiknek ezenkívül testvériskolánk, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnázium egyik diákvállalata is bemutatkozott – hangsúlyozta Tóth Kornél, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója, aki elmondta, a rendezvényt már az iskola által nemrég indított szakkollégiumi rendszer keretein szervezték meg.

– A Magyar Nemzeti Tanács segítségével a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola belekerült a Magyar Nemzeti Bank Padok nevű alapítványának a szakkollégiumi programjába, aminek köszönhetően most már a hivatalos tanítási órákon kívüli aktivitásokat is sokkal magasabb szinten meg tudjuk szervezni, mint az eddigiekben, és ennek az egyik eredménye a mai nap is – emelte ki Tóth Kornél, aki elmondta, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában jelenleg 15 tagozaton összesen 330 diák tanul, majd hozzátette, a következő tanévben négy tagozatot szeretnének indítani, a kereskedelmi szolgáltatási ügynök szakon magyar és szerb nyelvű, a pénzforgalmi ügyintéző és a kereskedelmi szakon pedig magyar nyelvű tagozat megnyitását tervezik.

H. A.

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó