Vajdaság
Magyarkanizsa: A VMSZ regionális lakossági fórumon állt ki Vučić elnökjelölt mellett
A két párt együttműködésének folytonossága
Betűméret:             

Csókai, törökkanizsai és magyarkanizsai tagjai előtt tartott lakossági kampányfórumot tegnap este Magyarkanizsán a Vajdasági Magyar Szövetség. A városháza dísztermét dugig megtöltő hallgatóság mellett az eseményen megjelent a vajdasági magyar párt teljes vezetése, élén Pásztor István elnökkel.

Az összejövetel első szónoka, házigazda mivoltából eredően Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere volt, aki a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közötti stabil együttműködés folytonosságát látja a koalíciós elnökjelölt támogatásában.

„Nekünk természetesen helyi szintről kiindulva kell politizálnunk és tovább vinni az általam külön kedvelt gazdasági fejlesztéseket, amihez azonban mindenképpen hazai és nemzetközi támogatásokra van szükségünk. Ahhoz, hogy a nemzetközi támogatásokhoz hozzájussunk, legyen az magyarországi vagy uniós támogatás, ahhoz egy stabil ország kell. Ez az egyik oka Vučić támogatásának. A másik az, hogy mi ki tudjuk egészíteni helyi elképzeléseinket olyan nagyobb horderejű projektumokkal, amelyek akár az oktatáshoz, akár a kultúrához vagy éppen a gazdasághoz kötődnek, de ehhez egy korrekt, nagyon jó együttműködésre van szükség tartományi és köztársasági szinten is. Ahhoz, hogy ez működjön, tennünk kell valamit, nem csak kérnünk, adnunk is kell olykor. Ennek az alapja az, hogy az elkövetkező választásokon itt, a mi lokális közösségünkben is a közös elnökjelöltünket támogassuk.” - nyilatkozta a polgármester.

Fejsztámer Róbertet követően először Újhelyi Nándor, a párt törökkanizsai szervezetének elnöke szólalt fel, aki községe vonatkozásában mondta el, miért is állnak ki a kormányfő támogatása mellett. Őt követően Egeresi Sándor, a VMSZ tartományi frakcióvezetője világított rá a haladókkal való együttműködés fontosságára és sorolta fel azokat az érveket, amelyek Aleksandar Vučić elnökjelöltsége mellett szólnak. Kern Imre államtitkár a megvalósult, a folyamatban lévő és a tervezett, a vajdasági magyar közösség szempontjából is fontos beruházások és fejlesztések vetületében szólt a haladókkal való koalíció pozitívumairól, amelyek a kormányfő elnökké választása esetén kétségtelenül még inkább kidomborodnak és megerősödnek.

A felszólalók sorát Pásztor István, a VMSZ elnöke zárta, aki Szabadkához hasonlóan Magyarkanizsán is kihangsúlyozta, hogy a párt közösségépítő célkitűzései, ezzel együtt a vajdasági magyar közösség pozíciói is megerősödnek azzal, ha Aleksandar Vučić kerül ki győztesként az április 2-i elnökválasztásból.

„A VMSZ az elmúlt több mint két évtizedben jó döntéseket hozott meg, amelyek közösségünk érdekeit szolgálták. Ezt szolgálja az a döntés is, miszerint a párt a kormánykoalíció jelöltjét támogatja az elnökválasztáson. Ez a döntés hosszú távon újabb lehetőségeket teremt majd, nem csak a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hanem elsősorban a vajdasági magyar közösségnek. Megerősíti tekintélyében, megerősíti azoknak a lehetőségeknek az igénybevételét, ami az itteni koalíciós megállapodás szerint az elkövetkező évek közös feladata, másrészről pedig lehetőségeket teremt arra, hogy azt az anyagi támogatást, amit az anyaországtól kapunk, akár a művelődési szféra, akár a civil szféra, akár az oktatás vonatkozásában, vagy a falugondnoki rendszer vagy pedig a gazdaságfejlesztési program tekintetében vagy ingatlanaink felújítása és továbbépítése vonatkozásában, ezeknek a lehetőségeknek a megvalósulását tudja szolgálni az a pozíció, amit meg fogunk erősíteni azzal, hogy ha Vučićot támogatjuk és ő fog a köztársasági elnök lenni.” - mondta egyebek mellett Pásztor István.

A magyarkanizsai lakossági fórumon ott voltak a VMSZ tartományi és köztársasági képviselői és a környező községek pártfunkcionáriusai is. Egy nappal a hatalmi koalíció elnökjelöltje, Aleksandar Vučić szabadkai kampányrendezvényét követően a Tisza-parti városban tartott fórumon újra megerősítést nyert az aktuális kormányfő elnökjelöltségének támogatása, aminek, a felszólalók egyöntetű véleménye szerint nincs és nem is lehet alternatívája.

Bödő Sándor

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó