Vajdaság
Diplomaosztó Szabadkán
Hatvannégyen vették át diplomájukat a tanítóképző karon
Betűméret:             

Diplomaosztót tartottak pénteken a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon, amelynek keretében összesen 64 végzős óvodapedagógus, tanító és mesterhallgató vette át oklevelét.

Lepeš Josip megbízott dékán a Vajdaság Mának elmondta, a 64 frissdiplomás közül 19 tanító kapta meg alapfokú oklevelét és ugyanennyien a mesterdiplomát. Óvópedagógus szakon 16 alapfokú és 10 mesterfokozatú diplomát osztottak ki.

Mint a dékán kiemelte, diplomásaik kilencven százalékban tudnak elhelyezkedni tanulmányaik befejeztével, viszont sokan nem a végzettségük szerint, hanem a közoktatásban, tanárként, ami igazolja az itteni oktatás szegénységét, vagyis a tanárképzésnek még van pótolnivalója.

Lepeš arról is beszámolt, hogy habár egyelőre nem kapták meg a jóváhagyást a médiaszak beindítására, amelynek elutasításával kapcsolatban nem kaptak egyetlen valós érvet sem, de jövőre ismételten kérvényezni fogják az új szakok akkreditációját. Az újvidéki Természettudományi Karon folytattak megbeszéléseket, amelyek során megállapítást nyert, hogy komoly hiány van például okleveles matematika tanárokból, így az MTTK megkezdte a matematika-informatika szakos tanárképzés előkészületeit, ami egy hosszú folyamat, de előbb-utóbb nálunk is megjelenik a kétszakos tanárképzés – ígéri az MTTK vezetője.

Basity Gréta

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó