Vajdaság
Visszavásárolnák épületrészüket a bezdáni tűzoltók
Betűméret:             

Néhány évig pangott a közösségi élet a bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testületben. Tavaly felpezsdült a tevékenység, és pillanatnyilag az utánpótlás hiányától sem kell tartani. A tűzoltó otthonon felújítási munkálatok zajlanak, azonban gondtalanságról szó sincs.

– Bele kellett kezdenünk a tatarozásba, már csak amiatt is, mert egy falrész leomlott. A kivitelezést természetesen a tagjaink végzik önkéntes munkával, viszont a szükséges anyagiakat házról házra járva koldultuk össze – nyilatkozta Horváth Alen elnök.

A vidék egyik legrégebbi, 1879-ben létesült ÖTT-je egy ennél is nagyobb gonddal szembesült a közelmúltban.

– A vagyon-visszaszármaztatás során az egykori tulajdonos visszakapott 96 négyzetmétert az általunk használt épületegyüttesből. Szerencsére hajlandó eladni, nekünk elővásárlási jogunk van, viszont pénzzel nem rendelkezünk. Több helyre fordultunk segítségért, de mindenütt elutasító választ kaptunk, pedig méltányos áron vásárolhatnánk vissza azt az épületrészt, amely nélkül igencsak korlátozva lenne a tevékenységünk.

A helyi közösség nem rendelkezik olyan anyagi forrással, hogy ezt a terhet átvállalhatná, a zombori önkormányzatnál pedig mindeddig süket fülekre talált a kérés, pedig a bezdániak saját településük mellett a szomszédos Küllődöt (Kolutot) is ellátják. A tűzoltás mellett vihar esetén, útról történő lecsúszáskor, vagy bármely hasonló helyzetben készen állnak a segítségnyújtásra.

Az idei esztendő nem valami jól kezdődött. Míg tavaly összesen kilenc tüzet jegyeztek, az idén két hónap alatt nyolc esetben kellett beavatkozniuk. Mint azt elmondták, leggyakoribbak a kéménytüzek, de az is megesik, hogy a tűzhely közelében tartott fa, papír kap lángra, kigyullad az áramvezeték. Szinte minden esetben emberi felelőtlenség a baj okozója, legtöbbször a köztudott, ám elmaradt megelőzés miatt veszi át az uralmat a vörös kakas. A kár mindig tetemes, hiszen ha nem is ég le egy ház, már egy kémény újraépítése, avagy egy helyiség felújítása is óriási pénzbe kerül a mi jövedelmeinkhez mérten.

- Nemrég a nádas gyulladt ki, 6-7 hektárnyi terület állt lángokban. Két kocsinkkal tizennyolc önkéntes tűzoltónak sikerült a tűz terjedését megfékeznie, nem volt szükségünk a zombori hivatásos kollégák segítségére. Ők egyébként is csak akkor jönnek, ha mi kérjük, egyébként a náluk jelentett tűzről értesítenek bennünket, és mi 7-8, legfeljebb 10 perc múlva a helyszínre érkezünk. Két felszerelt járművünk már igencsak idejétmúlt, de tökéletesen működik – az elnök közben megmutatja a géppark múzeumi értékű járműveit, illetve felszerelését is. – 138 évvel ezelőtt negyven önkéntes alapította meg a testületet. 1894-ben két kezdetleges kocsihoz jutottak, majd 1906-ban öt, akkoriban modernnek számító járművet vásároltak Budapesten. Ezek jelenleg is a tulajdonukban vannak.

Az utóbbi időben sikerült megélénkíteniük a külföldi kapcsolatok is.

– Testvértelepülésünk, Bácsalmás tűzoltóival az 1980-as évektől áll fenn együttműködés, azonban hosszú ideig nem működött úgy, ahogyan elvárható lenne. Nemrég újraélesztettük. A szintén szomszédos, horvátországi Kiskőszeggel minap írtunk alá együttműködési megállapodást. Abban bízunk, hogy sikerül közös projekteket létrehoznunk. Számunkra az is nagyon fontos, hogy mindkét helyre átmehetünk tanulni, hiszen ők már sokkal korszerűbb felszereléssel és technikával dolgoznak. Így lehetőségünk nyílik megtanulni és gyakorolni azt, ami remélhetőleg előbb-utóbb számunkra is elérhetővé válik - nyilatkozta Horváth Alen.

F. Cirkl Zsuzsa

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó