Gazdaság
Továbbra sincs megállapodás a minimálbérről: A tárgyalások a Szociális-Gazdasági Tanács szintjére kerülnek
Betűméret:             

A tárgyalások harmadik fordulója után sem született megállapodás a minimálbér 2026-os összegéről – közölte Aleksandar Radojević, a Szerbiai Független Szakszervezetek Szövetségének tagja.

Elmondása szerint mindhárom fél – a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók – kitartott korábbi álláspontja mellett.

Radojević szerint ez volt a tárgyalódelegáció utolsó ülése, a megbeszélések a Szociális-Gazdasági Tanács (SES) elnökségi szintjén, és magán a tanácson folytatódnak, írja a Tanjug.

„A kormány továbbra is a 10,1 százalékos minimálbér-emelést javasolja, míg a szakszervezetek álláspontja szerint a minimálbérnek el kellene érnie a 70.000 dinárt. A munkáltatók viszont úgy vélik, hogy az októberi emelés után a minimálbéren már nem kellene változtatni” – mondta Radojević.

„A mai ülést a pénzügyminisztérium javaslatára tartották meg, és a szakszervezetek abban bíztak, hogy a tárca módosított javaslattal áll elő a 2026-os minimálbérre vonatkozóan, de ez nem történt meg” – mondta a megbeszélést követően Zoran Ristić, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet gazdasági tanácsadója.

A Beta arra emlékeztetett, hogy korábban a pénzügyminisztérium 550 eurós minimálbért javasolt a következő évre, a szakszervezetek 600 eurót vagy 70.000 dinárt követeltek, míg a munkáltatók szerint az október 1-jétől esedékes 500 eurós korrekció után nincs szükség további emelésre.

Ristić elmondta, hogy a mai találkozóval a szociális partnerek közötti egyeztetések hivatalosan lezárultak, és legfeljebb a Szociális-Gazdasági Tanács szeptember 9-i ülésén lehet esély az álláspontok közelítésére, „bár ez kevéssé valószínű”.

„Reálisabb forgatókönyv, hogy a szerb kormány szeptember 15-ig – amely a végső határidő a minimálbér meghatározására – meghozza a döntést, vagyis jóváhagyja a saját, korábbi javaslatát” – tette hozzá Ristić.

Drágul az üzemanyag Szerbiában - illusztráció
2026. MÁJUS 22.
[ 15:11 ]
Ma lejár az NIS orosz tulajdonrészének értékesítésére szabott határidő, miközben továbbra sem született végleges megállapodás a vállalat tulajdonosi szerkezetének rendezéséről, közölte az RTV. A szerbiai energetikai szektor szempontjából kiemelt jelentőségű kérdésről van szó, mivel az NIS és a pancsovai...
2026. MÁJUS 22.
[ 13:25 ]
Az elmúlt hónapok viszonylagos nyugalma után ismét gyorsulni kezdett az infláció Szerbiában, és egyre több közgazdász figyelmeztet arra, hogy az év végére az áremelkedés mértéke meghaladhatja a korábban várt szintet is. Bár a hivatalos adatok szerint a jelenlegi infláció még mindig jóval alacsonyabb, mint a 2022-es és...
2026. MÁJUS 22.
[ 9:37 ]
A szerb kormány módosította az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó mértékét, így az eddigi 25 százalékos kedvezmény helyett már csak 20 százalékos csökkentés marad érvényben május végéig. A Danas által megszólaltatott szakértők szerint a döntés hátterében az állami költségvetés növekvő terhei és a hiány...
2026. MÁJUS 20.
[ 15:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó