Július 29-én este véget ért a szerb parlament által szolgáltatott, a kenyeret és cirkuszt szerbiai háromnapos csodája: a Đuro Macut vezette kormány iránti bizalmi szavazással a parlament megerősítette az aktuális kormány pozícióját.

Hatvanhárom ellenzéki képviselő kezdeményezésére még februárban nyújtották be a bizalmatlansági indítványt, most azonban csak 40-en szavaztak a kormány távozására vonatkozó javaslatra, 135 képviselő pedig a kormány maradása mellett döntött. A szkupstinabeli erőviszonyokból mindezt előre is tudhattuk, a háromnapos vita másra volt jó: arra, hogy a választásokra készülő Szerbiában a hatalom lássa, milyen érvek hozhatók fel ellene.

A tévében három napig ment a közvetítés. A szkupstina nagyobbik üléstermében olykor üresek voltak a padok, de a vita egyfolytában zajlott. Az újságírók feljegyezték, hogy Miroslav Aleksić, az NPS, vagyis a Szerbiai Népi Mozgalom ellenzéki párt vezetője – akit az ellenzéki pártok a kormány iránti kritikák összegezésével bíztak meg – egyfolytában négy órát, pontosabban 3 óra 54 percet beszélt a hatalmat érintő botrányokról. (A szerb sajtó megjegyzi, hogy a rekordot mégis Alekandar Vučić tartja, aki 2016-ban, akkori kormányfőként hat órán át beszélt kormánya programjáról.)

Miközben néztem Aleksićot a Bezdánban is jól fogható élő közvetítés által, azon gondolkodtam, hogy lehet-e ő valamiféle szerbiai Magyar Péter, vagy pedig a szerbiai választásokra készülő Egyetemista Listáról kerül ki egy olyan kulcsfigura, aki megingathatja a hatalmi koalíciót. Éppen betoppanó unokatestvérem csak üdvözölt, és máris sietett haza: „te csak nézd a közvetítést, én megyek magyar filmet nézni az M1-en” – mondta, és némi iróniával kommentálta is a helyzetet: Magyar Péter magyar kormányfőnek a köztévével szembeni megtorló intézkedésével és a híradók helyetti filmműsorokkal legalább minden magyar filmet megnézhetünk, amit nem láttunk, azaz a kormányzat ezzel köti le a figyelmünket, és a kenyér és cirkusz elve mindkét országban érvényesül tehát…

De vissza a szerb parlamentbe. Aleksić beszédében volt szó hatalmi egyeduralomról, a politikai elit korrupciójáról, az iskolarendszer hibáiról és iskolai erőszakról, az egyetemek átszervezéséről, a Vezérkar belgrádi épületének eladási kísérletével kapcsolatos botrányról, a Rio Tintóról és a szerbiai természeti kincsek eladásáról, az elhúzódó belgrádi metróépítésről, a mezőgazdaság problémáiról, Koszovóról, és szinte minden bajról, ami ezt az országot ilyen-olyan formában az elmúlt húsz évben érte. Pedig az aktuális kormányról kellett volna tárgyalni, amely lényegében 15-16 hónapja van hatalmon tavaly április 16-a óta, ám ezúttal is világos volt: a régi, évtizedes bajok sebei nem gyógyultak be sem a régi ellenzék (Đinđićék) hatalomra kerülésével, sem pedig a nacionalizmus és a sógor-koma-jóbarát szálakon összefonódó gazdasági átverések szóbeli kritikáival, és feloldatlan marad a félresikerült és igazságtalan privatizáció és a koszovói csapdahelyzet miatti szerb nemzeti elégedetlenség is.

Ezeknek az árnyékában kell kormányozni tehát a továbbiakban is.

A VMSZ álláspontja világos. Az aktuális szerb kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítvány kapcsán a Szerbiai Képviselőház rendkívüli ülésén most ezt mondta Bájity Borisz, a VMSZ frakcióvezető-helyettese. A belgrádi Politika első oldalon idézi a mondatát, hogy a VMSZ konstruktív, felelős és államalkotó tényező marad Szerbiában, és hogy a VMSZ mindig méltósággal, kulturáltan és felelősséggel képviseli az embereket, akik választásokról-választásokra egymás utánban bizalmat szavaztak neki. Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, aktuális belügyminiszter is hasonlót mondott. Készen állnak a választásokra, és nem változtatnak hazafias politikájukon, miközben elégedettek mindazzal, amit 2012 óta a Szerb Haladó Párttal kötött hatalmi koalícióban elértek, s úgy látják, hogy a nép számára a legjobb megoldás, ha ez a felállás folytatódik a jövőben is.

Ezzel a két idézett kijelentéssel lényegében a két párt szándéka is egyértelművé vált, ők az Egyetemista Lista és az ellenzéki pártok ellenében a Vučić aktuális államfő köré tömörülő politikai erők és a Szerb Haladó Párt mellett kívánnak maradni, függetlenül attól, hogy a választásokon önállóan indulnak majd. Ebben a viszonyrendszerben a VMSZ helyzete a legérzékenyebb, hiszen az Orbán-kormánnyal kialakított szoros együttműködés a Tisza győzelmével átírta a helyzetet, és a magyarországi támogatások tekintetében kontinuitásra nem számíthat.