Gazdaság
Az Európai Bizottság megerősíti az unióba érkező mezőgazdasági termékek ellenőrzését
Betűméret:             

Az Európai Bizottság jelentősen megerősíti az Európai Unióba importált élelmiszerekre, állati és növényi eredetű termékekre vonatkozó ellenőrzéseket - jelentette be a brüsszeli testület kedden.

Várhelyi Olivér egészségügyi és állatjóléti biztos ismertette azokat az intézkedéseket, amelyek célja az uniós határellenőrzések és a harmadik országokban végzett vizsgálatok hatékonyságának növelése.

A bizottság szerint a lépések biztosítják, hogy az uniós polgárok továbbra is élvezhessék a legmagasabb szintű élelmiszer-biztonságot, miközben az európai termelők egyenlő versenyfeltételek mellett működhetnek globális versenytársaikkal szemben.

A tájékoztatás szerint a következő években jelentősen, 50 százalékkal növelik a nem uniós országokban végzett vizsgálatok számát, valamint gyakoribbá teszik az uniós határállomások ellenőrzését annak megállapítására, hogy a tagállamok megfelelően végzik-e a felügyeletet.

Emellett szigorúbb és gyakoribb vizsgálatok várhatók azoknál a termékeknél és származási országoknál, amelyeknél a múltban szabálytalanságokat állapítottak meg.

A bizottság támogatást nyújt a tagállamoknak a vizsgálatok végrehajtásához, és egy külön uniós munkacsoportot is létrehoz az importellenőrzések hatékonyságának javítására, különös tekintettel a növényvédőszer-maradványok vizsgálatára, az élelmiszer- és takarmánybiztonságra, valamint az állatjóléti követelmények betartására, írja az MTI.

A tervek között szerepel továbbá mintegy ötszáz tagállami hatósági munkatárs képzése, valamint az importált termékekben előforduló, az EU-ban betiltott veszélyes növényvédő szerekre vonatkozó szabályok frissítése, összhangban a nemzetközi normák legutóbbi módosításaival.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó