Gazdaság
IMF: Sikeresen zárult a Szerbiával kötött gazdasági program második felülvizsgálata
Betűméret:             

Az Nemzetközi Valutaalap (IMF) végrehajtó igazgatótanácsa sikeresen lezárta a Szerbiával kötött, az Instrument for Policy Coordination (PCI) keretében zajló gazdasági program második felülvizsgálatát – közölte a Szerb Nemzeti Bank.

Az IMF megállapítása szerint a szerb hatóságok kulcsfontosságú strukturális reformokat hajtanak végre, miközben az óvatos makrogazdasági politika és a jelentős tartalékok segítik az országot a kihívásokkal teli időszak kezelésében.

Az IMF értékelése szerint Szerbia magas devizatartalékai, az állami betétek szintje, valamint az ellenálló és jól tőkésített bankrendszer fontos stabilitási pilléreket jelentenek. Megállapították azt is, hogy a fiskális fegyelem szigorúan érvényesül, a monetáris politika pedig továbbra is körültekintő, ami hozzájárul a gazdaságpolitika hitelességének megőrzéséhez. Az infláció a jegybank háromszázalékos célja alá csökkent, miközben a gazdasági növekedés az idei mérséklődés után a következő években gyorsulhat.

A program kulcseleme továbbra is az, hogy a költségvetési hiány a GDP három százaléka alatt maradjon, amihez a folyó kiadások kontrollja, a közszféra béreire és a nyugdíjakra vonatkozó szabályok betartása, valamint a beruházások gondos rangsorolása járul hozzá. Az IMF szerint ez megőrzi a fiskális mozgásteret, és támogatja az államadósság további csökkenését.

Jorgovanka Tabaković jegybankelnök és Siniša Mali pénzügyminiszter egyaránt úgy értékelték, hogy az IMF döntése újabb megerősítése annak, hogy Szerbia felelős gazdaságpolitikát folytat. Az aktuális PCI-megállapodás 2024 decemberében lépett életbe, 36 hónapra szól, tanácsadó jellegű, és nem jár pénzügyi források lehívásával, ugyanakkor fontos keretet ad a fiskális és strukturális reformok végrehajtásához.

Jelentős ezüst-, ólom-, cink- és antimontartalmú mintákat azonosított a Ljubovija közelében zajló Bobija-projekt területén az ausztrál Middle Island Resources. A társaság szerint a Tisovik térségében mintegy hat kilométer hosszan rajzolódik ki az ércesedési rendszer, de a tényleges föld alatti készleteket még fúrásokkal...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:43 ]
A horvát kormány hétfőn új rendeleteket fogadott el az üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi áráról és a jövedéki adók mérsékléséről. A döntésnek köszönhetően nem drágul a benzin, a gázolaj, a kék dízel és a cseppfolyós gáz ára pedig csökken. A kormány közlése szerint a benzin jövedéki adóját további...
2026. MÁJUS 18.
[ 13:46 ]
A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon -...
2026. MÁJUS 17.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó