Új, rendkívül szigorú amerikai vámintézkedések körvonalazódnak azokkal az országokkal szemben, amelyek továbbra is orosz energiahordozókat vásárolnak. Az amerikai szenátus előtt fekvő törvényjavaslat legalább 500 százalékos vámot irányoz elő az érintett államokból az Egyesült Államokba irányuló teljes áruforgalomra. A kezdeményezést az amerikai elnök, Donald Trump is támogatja.
A készülő szankciós törvény célja, hogy teljesen elvágja azokat a bevételeket, amelyekből az orosz állam politikai és katonai tevékenységét finanszírozza. A jogszabálytervezet szerint az Egyesült Államok további szankciókat vezetne be, amennyiben Oroszország elutasítja az ukrajnai béketárgyalásokat, megszegi az esetleges megállapodásokat, vagy újabb katonai offenzívát indít. A dokumentum hangsúlyozza: Washingtonnak hosszú távon is fenntartható biztonsági támogatást kell nyújtania Ukrajnának a hiteles védekezési képesség fenntartása érdekében, írja a Nedeljnik.
Gazdasági szempontból a törvény legérzékenyebb része a harmadik országokat érinti. A javaslat értelmében az Egyesült Államok legalább 500 százalékos vámot vetne ki minden olyan termékre és szolgáltatásra, amely olyan országból érkezik, amely tudatosan vásárol orosz eredetű energiahordozókat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 dollár értékű termék a vám kivetése után akár 600 dollárba is kerülhet az amerikai piacon.
A szabályozás minden olyan államra vonatkozik, amely orosz eredetű kőolajat, földgázt, uránt vagy petrolkémiai termékeket ad el, szállít, továbbít vagy vásárol. Bár Szerbia neve nem szerepel a dokumentumban, az ország érintetté válhat, mivel továbbra is orosz földgázt importál.
Szerbia jelenleg szinte teljes mértékben az orosz gázszállításokra támaszkodik, és az ukrajnai háború kezdete óta csak korlátozott lépéseket tett az energiaforrások érdemi diverzifikálására. Az ország évente mintegy hárommilliárd köbméter földgázt importál. A szerb államfő, Aleksandar Vučić a közelmúltban jelentette be, hogy az orosz gázszállításokra vonatkozó megállapodást az év márciusáig meghosszabbították.
A törvény elfogadása akár már a következő napokban napirendre kerülhet. Lindsey Graham szenátor közölte, hogy egy Donald Trumppal folytatott egyeztetést követően megkapta az elnök támogatását a kétpárti kezdeményezéshez, amelyen hónapok óta dolgozik Richard Blumenthal demokrata szenátorral együtt. Graham szerint a jogszabály lehetővé tenné az amerikai elnök számára, hogy szankcionálja azokat az országokat, amelyek olcsó orosz energiahordozók vásárlásával közvetve az orosz hadigépezet finanszírozásához járulnak hozzá. Hozzátette: az intézkedések komoly nyomásgyakorlási eszközt jelenthetnek olyan nagy gazdaságokkal szemben is, mint Kína, India vagy Brazília.
Elnöki mozgástér és pénzügyi szankciók
A törvénytervezet ugyanakkor bizonyos rugalmasságot is biztosít az amerikai elnök számára. A jogszabály felhatalmazza az államfőt arra, hogy a vámintézkedések alkalmazását legfeljebb 180 napra felfüggessze, amennyiben ezt az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei indokolják.
A javaslat nemcsak vámokat, hanem további pénzügyi és technológiai szankciókat is kilátásba helyez. Ezek minden olyan külföldi szereplőt érintenének, akik tudatosan hozzájárulnak az orosz olaj- és gázipar működésének fenntartásához vagy bővítéséhez. A tervezett intézkedések között szerepel a szankcionált személyek vagyonának befagyasztása, valamint az orosz bankszektorral együttműködő nemzetközi pénzügyi üzenetküldő rendszerekkel szembeni fellépés lehetősége is.
Amennyiben a törvényt elfogadják, annak hatásai túlmutathatnak az amerikai–orosz kapcsolatokon: az orosz energiahordozóktól függő országok – köztük Szerbia és Magyarország – gazdasági mozgástere tovább szűkülhet.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

