Gazdaság
Lukić: Az OFAC engedélye létfontosságú lélegzetvételhez juttatta az NIS-t
Betűméret:             

Az operatív engedély meghosszabbítása stabilizálta az NIS működését, miközben az orosz tulajdonrész eladásáról szóló tárgyalások továbbra is az amerikai kormány döntéseitől függenek – nyilatkozta az RTS-nek Velimir Lukić közgazdászprofesszor.

Az Egyesült Államok Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) által január 23-ig megadott operatív engedély lehetővé tette a nyersolajszállítások újraindítását és a vállalat működésének részleges stabilizálását. A JANAF közölte, hogy készen áll a szállításra, miközben párhuzamosan zajlanak a tárgyalások az orosz tulajdonrész eladásáról az NIS-ben.

A Belgrádi Közgazdasági Kar professzora, Velimir Lukić az RTS-nek úgy értékelte, hogy az engedély akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt.

„Az operatív engedély egy régóta várt és váratlan jóindulatú gesztusként érkezett az OFAC részéről. Nem számítottunk rá, mégis egyfajta újévi ajándékként jött” – mondta Lukić.

Szavai szerint az engedély nem jelenti azt, hogy a NIS azonnal visszatérhet a szankciók előtti működési szintre.

„Ezzel az engedéllyel a NIS nem tud rögtön visszatérni ahhoz az állapothoz, amelyhez hozzászoktunk” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az engedély legfontosabb hatása a negatív folyamatok megállítása.

„Biztosan megáll a további üzleti romlás és a piaci pozíciók elvesztése. Országunk számára a legfontosabb, hogy visszatérünk egy kielégítő szintű energiabiztonsághoz” – értékelte.

Mint mondta, az engedély esetleges meghosszabbítása a tárgyalások előrehaladásától függ.

„Amíg a tárgyalások tartanak és jó irányba haladnak, számíthatunk ezeknek a zöld jelzéseknek a meghosszabbítására” – mondta a professzor.

Minden az OFAC döntésein múlik

A magyar Mol-lal az orosz tulajdonrész átvételéről folyó tárgyalásokkal kapcsolatban Lukić kiemelte, hogy a folyamat még nem zárult le.

„Nem biztos, hogy minden részletes elemzés és tereplátogatás végül sikeres megállapodáshoz vezet, de a Mol szakértői egy nagyon jó állapotban lévő NIS-szel találkoznak Szerbiában – egy jól vezetett vállalattal, modernizált finomítóval” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az OFAC szerepe továbbra is meghatározó.

„Egy éve az OFAC kezében vagyunk, és ez így marad a következő időszakban is” – fogalmazott.

Arra a bejelentésre reagálva, miszerint Szerbia további öt százaléknyi NIS-részvényt vásárolhatna, a tulajdonosi küszöbök jelentőségét emelte ki.

„Az állami részesedés növelése akár az egyharmados tulajdonrészhez is elvezethet. Ez erősebb állami pozíciót jelentene a kulcsfontosságú döntések meghozatalában” – értékelte.

A globális olajpiaci folyamatokról szólva elmondta, hogy az áremelkedés oka az, hogy a világ a kínálati többletből hiányhelyzetbe lépett.

„A venezuelai és iráni eseményekkel egy globális kínálati hiány felé haladunk, és ilyen körülmények között az árakat szükségszerűen korrigálniuk kell” – zárta nyilatkozatát Lukić.

A közbeszerzési bizottság azt javasolta, hogy az MVM Dél-Bácska vezette konzorcium kapja meg az Újvidék és a magyar határ közötti kőolajvezeték megépítésére kiírt szerződést – közölte a pancsovai Transnafta vállalat, közölte az RTV. A beruházás értéke áfa nélkül 14,5 milliárd dinár, áfával együtt pedig...
2026. MÁJUS 16.
[ 19:07 ]
A következő napokban eldőlhet, milyen irányt vesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövője. Belgrád már átadta javaslatát a magyar Molnak, a válasz pedig várhatóan hétfőn érkezik meg. A tárgyalások középpontjában a pancsovai kőolaj-finomító működése, valamint a szerbiai üzemanyagpiac jövője áll. Dubravka...
2026. MÁJUS 16.
[ 12:37 ]
David Beckham is csatlakozott a brit milliárdosok klubjához, mégpedig az egykori sportsztárok közül elsőként. A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. A most 38. alkalommal elkészített...
2026. MÁJUS 15.
[ 18:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó