Gazdaság
Megemelte árait a Szerb Posta: Drágult a levél- és csomagküldés, valamint egyes futárszolgáltatások
Betűméret:             

Január 1-jétől új díjszabást alkalmaz a Szerb Posta: emelkedtek a levél-, csomag- és egyes Postexpress-küldemények árai. A vállalat közlése szerint az árváltozások a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításainak és a tavaly elfogadott jogszabályoknak megfelelően történtek.

A Szerb Posta hangsúlyozta, hogy az úgynevezett egyetemes postai szolgáltatás közérdekű tevékenység, amelyet az ország teljes területén, egységes feltételek mellett, megkülönböztetés nélkül és megfizethető áron köteles biztosítani. Ebbe a körbe tartoznak a legfeljebb két kilogrammos levélküldemények, a belföldi tíz kilogrammig terjedő csomagok, valamint a külföldről érkező, húsz kilogrammig terjedő küldemények és a postai utalványok.

A módosítások elsősorban az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtott levél- és csomagküldést érintik. A díjak átlagosan 12,5 százalékkal emelkedtek – mondta a Blicnek Miodrag Jekić, a Szerb Posta levél- és csomagszolgáltatási ágazatának vezetője. Hozzátette: a szolgáltatási kör többi eleménél csak minimális vagy jelképes árváltozás történt.

A Postexpress küldemények esetében az alapdíjak nagyrészt változatlanok maradtak. „Jelentősebb módosítás nem történt, kizárólag az olyan kiegészítő szolgáltatások ára emelkedett, amelyek mind az egyetemes postai szolgáltatásnál, mind a Postexpressnél igénybe vehetők, mint például az átvételi elismervény vagy a személyes kézbesítés” – tette hozzá Jekić.

Ez azt jelenti, hogy a felhasználók továbbra is a korábbi alapáron adhatják fel az expressz küldeményeket, ám az extra szolgáltatásokért többet kell fizetniük.

Közben a DHL Express is bejelentette: 2026. január 1-jétől Szerbiában is módosítja árait, az átlagos díjemelés mértéke 4,9 százalék lesz.

Jelentős ezüst-, ólom-, cink- és antimontartalmú mintákat azonosított a Ljubovija közelében zajló Bobija-projekt területén az ausztrál Middle Island Resources. A társaság szerint a Tisovik térségében mintegy hat kilométer hosszan rajzolódik ki az ércesedési rendszer, de a tényleges föld alatti készleteket még fúrásokkal...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:43 ]
A horvát kormány hétfőn új rendeleteket fogadott el az üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi áráról és a jövedéki adók mérsékléséről. A döntésnek köszönhetően nem drágul a benzin, a gázolaj, a kék dízel és a cseppfolyós gáz ára pedig csökken. A kormány közlése szerint a benzin jövedéki adóját további...
2026. MÁJUS 18.
[ 13:46 ]
A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon -...
2026. MÁJUS 17.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó