Gazdaság
Ausztriában is drágul az üzemanyag, a kormány korlátozza az áremeléseket
Betűméret:             

Jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak Ausztriában az elmúlt hetekben, ezért a kormány új szabályozást vezet be a hirtelen áringadozások mérséklésére. A tervek szerint jövő héttől a benzinkutak hetente legfeljebb három alkalommal – hétfőn, szerdán és pénteken – emelhetik az árakat.

Az M1 tudósítása szerint jelenleg a benzin literje körülbelül 700 forintnak megfelelő összegbe kerül, míg a gázolaj ára eléri a 800 forint körüli szintet. Március elején még jelentősen alacsonyabb árak voltak: a benzin literje nagyjából 593 forintnak, a dízel pedig 612 forintnak megfelelő összegbe került. Az árak emelkedése több helyen – különösen az autópályák mentén és Bécsben – már 2 euró fölé emelte a dízel literenkénti árát.

Az áremelkedés hátterében elsősorban a közel-keleti feszültségek és az iráni háború állnak. Azóta Ausztriában a benzin ára mintegy 14 százalékkal, a gázolajé pedig körülbelül 25 százalékkal nőtt. A gyors drágulás egyes benzinkutaknál hosszú sorokat is eredményezett.

Wolfgang Hattmannsdorfer osztrák gazdasági miniszter szerint az új szabályozás célja az árak stabilizálása és a hirtelen ingadozások mérséklése. A kormány emellett további intézkedéseket is mérlegel: szóba került az adócsökkentés, az árplafon bevezetése, valamint egy olyan törvény elfogadása, amely lehetővé tenné, hogy a kabinet szükség esetén rendeleti úton avatkozzon be az üzemanyagárak alakulásába. A hatóságok azt is bejelentették, hogy az ellátás stabilizálása érdekében Ausztria stratégiai olajtartalékainak egy részét felszabadítják.

A régióban más országokban is hasonló lépések merültek fel. Németországban például azt fontolgatják, hogy a benzinkutak naponta legfeljebb egyszer emelhessék az árakat, miközben a tankolás költsége már most is jelentősen meghaladja az ausztriai szintet.

A nemzetközi fuvarozók kétnapos blokádot kezdtek kedden a Montenegró és Szerbia, illetve a Montenegró és Bosznia-Hercegovina közötti határátkelőkön. A tiltakozó akció oka a fuvarozók szerint egyrészt az Európai Unió hivatásos gépjárművezetőkre vonatkozó szigorú szabályozása - amely előírja, hogy a nem...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 11:35 ]
Egyelőre nem érezhető teljes súlyában a globális gazdasági válság Szerbiában, ugyanakkor az infláció erősödése és az európai gazdaság lassulása a közeljövőben már hatással lehet a növekedésre és az életszínvonalra – mondta Bojan Stanić, a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselője az RTS beszámolója szerint. A...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 12:40 ]
A szerbiai energetikai miniszter, Dubravka Đedović Handanović szerint rendkívül összetett tárgyalások zajlanak a Szerbai Kőolajipar Vállal (NIS) tulajdonosi szerkezetének átalakításáról. Mint mondta, a folyamatban a magyar Mol és az orosz Gazpromnyefty saját érdekeit képviseli, ugyanakkor Szerbiának is megvannak a maga vörös...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 12:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó