Gazdaság
Két dinárral nőtt a mezőgazdasági dízel ára Szerbiában
Betűméret:             

Két dinárral, 179-ről 181 dinárra emelte a mezőgazdasági termelők számára biztosított dízel árát a szerb kormány, miután módosította az üzemanyagok árkorlátozásáról szóló rendeletet. A gazdák továbbra is jelentősen olcsóbban jutnak üzemanyaghoz – közölte Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Tanjug megkeresésére.

Hozzátette, hogy a termelők továbbra is jogosultak maradnak a jövedéki adó visszatérítésére, amely literenként 57,64 dinárt tesz ki.

A miniszter szerint a jövőben a jövedéki adó mértéke a világpiaci folyamatok függvényében változhat.

„Mindenesetre nem lesz jelentős áremelkedés, mivel ez nem piaci árú üzemanyag” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a mintegy 100 hektáron gazdálkodók akár jelentős megtakarítást érhetnek el.

„Például azok, akik 100 hektáron dolgoznak, hektáronként 100 liter üzemanyagra jogosultak. Ez összesítve körülbelül 7500 euró megtakarítást jelent” – mondta Glamočić.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó