Gazdaság
A gáz- és olajár-emelkedés az áram drágulását is magával hozhatja
Betűméret:             

Az európai villamosenergia-termelés mintegy 25 százaléka gázalapú erőművekből származik, ezért az újabb gázpiaci válság jelentősen megdrágíthatja az áramot is. A szakértők szerint a drágulás gyakorlatilag elkerülhetetlen.

Miloš Zdravković energetikai szakértő a Biznis.rs-nek nyilatkozva elmondta: a gázválság hatásai évekig érezhetők maradhatnak, legalább addig, amíg új atomerőművek nem épülnek Európában. Az Európai Unió a zöldátállás részeként korábban visszaszorította a nukleáris és a széntüzelésű kapacitásokat, ami most ellátási problémákhoz vezethet.

A szakértő rámutatott: Európa erősen függ a földgáztól, amelyet nemcsak fűtésre, hanem az iparban is széles körben használnak. Az ellátási zavarok már most visszafogják a termelést, például a BASF esetében, amely mintegy 40 százalékkal csökkentette kibocsátását.

A közel-keleti konfliktus, különösen az Irán körüli feszültségek, megzavarták az energiahordozók szállítását a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szoroson keresztül, amelyen a világ energiaszállításának jelentős része áthalad. A gázpiac azonban érzékenyebb és kevésbé rugalmas, mint az olajpiac.

Több európai ország – köztük Olaszország, Hollandia, Belgium és az Egyesült Királyság – közvetlenül függ a Perzsa-öbölből érkező energiahordozóktól, miközben Ázsia nagy gazdaságai alternatív forrásokat keresnek. A szakértő szerint az iráni és katari kapacitások sérülése hosszabb távú gázhiányhoz vezethet.

További nehézséget jelent a tárolás: míg az olaj viszonylag könnyen raktározható, a gáz esetében a kompresszió és cseppfolyósítás költséges és korlátozott kapacitásokhoz kötött, így a kiesések hatása tartósabb.

Közben Oroszország exportját egyre inkább kelet felé irányítja, különösen Kína irányába, ami tovább szűkíti az európai kínálatot. Az EU így évente mintegy 55 milliárd köbméter gáztól eshet el, miközben az amerikai cseppfolyósított földgáz jóval drágább alternatíva.

A Rabobank elemzése szerint az európai gázpiac új szakaszba lépett: megszűnt a túlkínálat, a piac feszesebbé és kiszámíthatatlanabbá vált. A hollandiai TTF gázelosztó központban az árak már nem a bőséget, hanem a kínálati szűkösséget tükrözik, ami tartósan magasabb árakat és nagyobb ingadozást vetít előre.

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron tárgyalt cseh kollégájával, Martin Šebestjannal, és kijelentette, hogy Szerbia és Csehország együttműködése tovább erősödik, miközben Prága új beruházásokat is fontolgat Szerbiában, közölte az RTV. A két miniszter...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:35 ]
A közbeszerzési bizottság azt javasolta, hogy az MVM Dél-Bácska vezette konzorcium kapja meg az Újvidék és a magyar határ közötti kőolajvezeték megépítésére kiírt szerződést – közölte a pancsovai Transnafta vállalat, közölte az RTV. A beruházás értéke áfa nélkül 14,5 milliárd dinár, áfával együtt pedig...
2026. MÁJUS 16.
[ 19:07 ]
A következő napokban eldőlhet, milyen irányt vesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövője. Belgrád már átadta javaslatát a magyar Molnak, a válasz pedig várhatóan hétfőn érkezik meg. A tárgyalások középpontjában a pancsovai kőolaj-finomító működése, valamint a szerbiai üzemanyagpiac jövője áll. Dubravka...
2026. MÁJUS 16.
[ 12:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó