Gazdaság
A kormány 33 milliárd dinárt biztosít az állattenyésztésre
Betűméret:             

A szerb kormány módosította az agrártámogatásokról szóló rendeletet, amelynek értelmében több mint 33 milliárd dinárt különítenek el az állattenyésztés támogatására 2026-ban.

A kormány a mai ülésén elfogadta a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások elosztásáról szóló rendelet módosítását, amely jelentős forrásokat irányoz elő az állattenyésztés számára.

A támogatási keretből 24 milliárd dinárt fordítanak minőségi tenyészállatok támogatására, míg öt milliárd dinárt a hízómarha, bárány, kecske és sertés hizlalásának ösztönzésére.

Emellett több mint négy milliárd dinárt különítettek el az idei év első negyedévére vonatkozó tejprémiumok kifizetésére.

A pályázati felhívások kiírása a következő napokban várható, legkésőbb április végéig, az idén először közzétett támogatási naptárral összhangban.

A módosítások célja az állatállomány megújítása és fejlesztése, a hús- és tejtermelés növelése, valamint a mezőgazdasági gazdaságok működésének stabilizálása.

A rendelet külön 300 millió dinárt biztosít speciális támogatásokra is, többek között tenyésztési programokra, szaporítóanyag-előállításra, tanúsításokra és promóciós tevékenységekre.

A mezőgazdasági minisztérium hangsúlyozta: az agrárpolitika továbbra is a termelők igényeihez igazodik, kiemelt figyelmet fordítva az állattenyésztés megerősítésére.

Szerbia devizatartaléka szeptember végén 29,8 milliárd eurót tett ki, ami 946,2 millió euróval kevesebb az augusztus végi összegnél – közölte hétfőn a Szerb Nemzeti Bank (NBS). A csökkenés ellenére az ország tartalékai továbbra is megfelelő szinten vannak. A devizatartalék az ország pénzügyi biztonságát szolgálja:...
2026. OKTÓBER 12.
[ 16:08 ]
Bár a szerbiai polgárok több mint 60 százaléka rendszeresen takarékoskodik, a megtakarított pénz jelentős része továbbra is otthon vagy bankszámlán marad. A befektetések helyett sokan inkább a biztonságot választják: elsősorban nem a vagyonuk gyarapítása, hanem a váratlan kiadások és a nehezebb időszakok átvészelése...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:56 ]
Fontos időszakban érkezett meg az eső a szántóföldi növénytermesztők számára, a hosszan tartó aszály azonban már több mezőgazdasági munkálat ütemezését felborította. Velimir Radić, az újvidéki Szántóföldi Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet szakembere az RTS-nek elmondta: az olajrepce a leginkább...
2026. OKTÓBER 11.
[ 13:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó