Gazdaság
A nagyhatalmak kezében van a NIS sorsa
Betűméret:             

A Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti megállapodás kedvezően befolyásolhatja a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetét, de egyelőre nem jelent megoldást a céget sújtó szankciókra.

Željko Marković energetikai szakértő szerint a NIS jövője továbbra is nagymértékben Washington és Moszkva döntéseitől függ. Arra figyelmeztetett, hogy a pancsovai kőolajfinomító esetleges leállása egy-két hónapon belül komoly üzemanyag-ellátási nehézségeket okozhat Szerbiában.

Marković a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) nyilatkozva hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs ok különösebb aggodalomra, mivel a NIS finomítója működik, az ország üzemanyag-ellátása pedig stabil. A helyzet azonban gyorsan megváltozhat, ha a szankciók miatt le kellene állítani a kőolaj feldolgozását.

A szakértő szerint ebben az esetben Szerbia a meglévő tartalékokra és az importra támaszkodhatna, ezek azonban csak korlátozott ideig biztosítanák a zavartalan ellátást. Egy-két hónap elteltével már jelentősen megnőne az üzemanyaghiány kialakulásának kockázata.

„Most az a legfontosabb, hogy a NIS működjön, feldolgozza a kőolajat és dízelüzemanyagot állítson elő. Úgy gondolom, nálunk egyelőre nem ennyire kritikus a helyzet. Még messze vagyunk az üzemanyaghiánytól” – fogalmazott Marković.

Emlékeztetett arra is, hogy Szerbia korábban már felszabadította stratégiai tartalékainak egy részét, köztük mintegy ötezer tonna dízelüzemanyagot. Bár ez a mennyiség az ország havi fogyasztásához képest viszonylag csekély, hozzájárult a piac stabilitásának megőrzéséhez.

A NIS helyzetét ugyanakkor továbbra is jelentős bizonytalanság övezi. Trump és Putyin megállapodása nyomán ugyan ideiglenesen felfüggesztettek bizonyos, az orosz dízelüzemanyagra vonatkozó szankciókat, ez azonban nem jelenti sem az Oroszország elleni korlátozások általános megszüntetését, sem a NIS-t érintő intézkedések feloldását.

Marković szerint a szerbiai kőolajipari vállalat jövőjét alapvetően az amerikai–orosz kapcsolatok alakulása határozza meg.

„Általánosságban nézve a NIS ügyében a megállapodás a nagyhatalmaktól függ. Nekünk nincs akkora befolyásunk, hogy érdemben változtathassunk a helyzeten. Ahogyan az oroszok és az amerikaiak megállapodnak, úgy lesz” – értékelte a szakértő.

Hozzátette, hogy Washington és Moszkva kapcsolatainak javulása kedvezőbb feltételeket teremthetne a NIS problémájának rendezéséhez. A két ország közötti feszültség további növekedése viszont fokozhatná a vállalatra nehezedő nyomást, és megnehezíthetné a megoldás megtalálását.

Az amerikai és az orosz elnök megállapodása ugyanakkor a nemzetközi üzemanyagpiacon sem feltétlenül hoz jelentős árcsökkenést. A tervek szerint Oroszország először 300 ezer tonna dízelüzemanyagot szállítana, amit később 500 ezer, majd egymillió tonnás szállítmányok követhetnének. Kedvező esetben a mennyiség akár hárommillió tonnára is emelkedhetne.

Marković szerint azonban kérdéses, hogy Oroszország rendelkezik-e ekkora exportálható többlettel, különösen az ukrajnai háború során megrongálódott energetikai infrastruktúra és a csökkent finomítói kapacitások miatt.

A szakértő arra is rámutatott, hogy a bejelentett mennyiségek az amerikai fogyasztáshoz képest nem számítanak jelentősnek. A 300 ezer tonna dízel hozzávetőleg 14 órára, az 500 ezer tonna pedig nagyjából egy napra fedezné az Egyesült Államok szükségleteit.

A helyzetet tovább nehezítik a közel-keleti biztonsági kockázatok, amelyek ismét felfelé hajtják a kőolaj világpiaci árát. A Nemzetközi Energiaügynökség is figyelmeztetett a dízelpiacra nehezedő nyomásra, valamint a stratégiai tartalékok felszabadításának szükségességére.

Marković szerint a tartalékok felhasználása csak átmeneti megoldást jelenthet, hiszen ezek a készletek sem korlátlanok. Az energiaárak emelkedése ráadásul nemcsak a benzinkutakon érezhető, hanem a szállítás, a mezőgazdasági termelés és az ipar költségeit is növeli, ami végső soron a fogyasztói árakban is megjelenhet.

Szerbia számára ezért jelenleg nem pusztán az a kérdés, hogy olcsóbb lesz-e az üzemanyag a nemzetközi piacokon, hanem mindenekelőtt az, hogy a NIS zavartalanul folytathatja-e működését.

A pancsovai finomító működésének fenntartása kulcsfontosságú az ország energiaellátásának biztonsága szempontjából. Bár egyelőre nincs közvetlen üzemanyaghiány, a vállalatot érintő szankciók megoldatlan helyzete továbbra is komoly kockázatot jelent. A következő időszakban ezért az amerikai és az orosz döntések meghatározó szerepet játszhatnak abban, hogy Szerbia elkerülheti-e az üzemanyag-ellátás súlyosabb zavarait.

A közel-keleti háború elhúzódása tovább súlyosbíthatja az energiaválságot a közelgő fűtési idényben, és Szerbiára is terheket róhat – írja a Danas. A lap cikke szerint a kőolaj és a gáz ára továbbra is magas, mivel az Egyesült Államok Izraellel és közel-keleti szövetségeseivel Irán ellen folytatott háborúja...
2026. OKTÓBER 11.
[ 11:18 ]
Donald Trump amerikai elnök az orosz dízelüzemanyag importjával próbálja mérsékelni az Egyesült Államokban megugrott üzemanyagárakat, a bejelentett szállítmány azonban az ország fogyasztásának még fél napját sem fedezné – mutat rá a BBC elemzése. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kötött megállapodás jelentős...
2026. OKTÓBER 10.
[ 12:20 ]
A pénzügyi szolgáltatások igénybe vevőinek védelméről szóló új szerbiai törvény több jogot biztosít az ügyfeleknek, miközben szigorúbb kötelezettségeket ír elő a bankok és más pénzügyi intézmények számára. Az új szabályozás egyebek mellett lehetővé teszi a hitelszerződéstől való elállást,...
2026. OKTÓBER 10.
[ 10:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó