Gazdaság
Kényszermunka gyanúja miatt tartóztatják fel az Egyesült Államokban a Serbia Zijin Copper termékeit
Betűméret:             

Az amerikai vám- és határvédelmi szolgálat, a CBP elrendelte a Serbia Zijin Copper által gyártott réz és réztermékek feltartóztatását az Egyesült Államok valamennyi belépési pontján, kényszermunka gyanúja miatt – írja az N1.

A döntés azonnali hatállyal lépett életbe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az amerikai hatóságok visszatartják a Szerbiából érkező, a Zijin Copper által előállított réztermékeket, amennyiben azok amerikai kikötőkbe vagy más belépési pontokra érkeznek.

A CBP közleménye szerint a visszatartási határozatot az amerikai jogszabályok alapján adták ki, amelyek tiltják az olyan áruk Egyesült Államokba történő bevitelét, amelyeket részben vagy egészben kényszermunkával állítottak elő. A hatóság hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben az érintett szállítmányokat addig nem engedik be az amerikai piacra, amíg az importőr nem tudja bizonyítani, hogy a termékek előállítása nem sértette a kényszermunkára vonatkozó tilalmat.

Az amerikai vámhatóság szerint a Serbia Zijin Copper ügyében lefolytatott vizsgálat többféle bizonyítékra támaszkodott. A CBP munkavállalói nyilatkozatokat, fényképeket, terepen készült feljegyzéseket, üzenetváltásokról készült képernyőfotókat, civil szervezeti jelentéseket, sajtóbeszámolókat és tudományos kutatásokat is elemzett.

A 021.rs által idézett közlemény szerint a hatóság hat olyan körülményt azonosított, amely a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kényszermunkára vonatkozó mutatói közé tartozik. Ezek között szerepel a kiszolgáltatottsággal való visszaélés, a bérek visszatartása, a megfélemlítés és fenyegetés, a mozgásszabadság korlátozása, a személyes okmányok visszatartása, valamint a túlzott túlmunka.

Suzan S. Thomas, a CBP kereskedelmi hivatalának vezető tisztségviselője a közlemény szerint azt mondta, az amerikai gyártók tisztességtelen versenyhelyzetbe kerülnek, ha külföldi vállalatok kényszermunka alkalmazásával csökkentik költségeiket. Hozzátette, hogy a kényszermunka elleni szabályok érvényesítésével a CBP az emberi jogokat és az Egyesült Államok gazdasági biztonságát is védi.

A mostani határozat nem az első ilyen amerikai intézkedés szerbiai vállalatokkal kapcsolatban. A 021.rs emlékeztet arra, hogy 2025 decemberében a CBP a nagybecskereki Linglong autógumigyár termékeinek feltartóztatásáról is döntött, szintén kényszermunka gyanúja miatt.

A Serbia Zijin Copper a kínai Zijin Mining szerbiai érdekeltsége, amely a bori rézbányászathoz és rézfeldolgozáshoz kapcsolódik. Az amerikai döntés újabb érzékeny pontot jelenthet a szerbiai bányászati és ipari szektor számára, különösen azért, mert nem egyszerű kereskedelmi vitáról, hanem munkajogi és emberi jogi aggályokról van szó.

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szeptember 30-áig meghosszabbította a horvát JANAF engedélyét a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) való együttműködésre – közölte a horvát vállalat. A JANAF tájékoztatása szerint az engedélyt a horvát kormánnyal együttműködve és a...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 20:45 ]
Rekordszintre emelkedett a kőolajat szállító szupertankerek bérleti díja a legfontosabb útvonalakon a közel-keleti háború okozta fennakadások és a Hormuzi-szoroson való áthaladás kockázatai miatt. A Szaúd-Arábia és Kína közötti útvonalon egy tanker napi bérleti díja elérte a 647 ezer dollárt, ami tízszerese az egy...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 18:26 ]
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szeptember 30-áig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét. A vállalat augusztus 21-én nyújtott be újabb kérelmet az amerikai pénzügyminisztériumhoz annak érdekében, hogy zavartalanul folytathassa...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 20:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó