Az elmúlt évek jelentős drágulása után stabilizálódott a használt autók piaca, sőt az idei év első felében az árak enyhén csökkentek az év elejéhez képest. Ennek ellenére a használt járművek még mindig drágábbak, mint egy évvel ezelőtt. Szerbiában továbbra is a dízelmotoros, német gyártmányú, 10–15 éves autók a legkeresettebbek. A piac jelenleg kiegyensúlyozottabb, ugyanakkor az árak alakulását továbbra is az európai és a globális piaci folyamatok befolyásolják – mondta Petar Veličković, a Polovni automobili portál munkatársa, aki három fontos tanácsot is megfogalmazott a vásárlóknak.
Az idei első félév adatai szerint a használt autók piaca stabilizálódott a korábbi jelentős áremelkedések után.
– Elmondhatjuk, hogy a nagy drágulások időszaka végre lezárult. Két-három évvel ezelőtt éves szinten akár 15–20 százalékkal is emelkedtek az árak, mostanra azonban tartós stabilizáció figyelhető meg – fogalmazott Veličković az RTS reggeli műsorában.
Hozzátette, hogy júniusban az átlagos használtautó-árak már valamivel alacsonyabbak voltak, mint az év elején, ami kedvező jelzés a piac számára.
A szakember szerint ehhez hozzájárult az európai piac megnyugvása – ahonnan a Szerbiába importált használt autók döntő többsége érkezik –, valamint az is, hogy a kínálat gyorsabban bővül, mint a kereslet.
– A vásárlók óvatosabbá váltak, ezért az árak is jóval ésszerűbb szinten mozognak – tette hozzá.
A vásárlóerő határozza meg a keresletet
Bár az árak már nem emelkednek olyan gyorsan, továbbra is a lakosság vásárlóereje szabja meg, milyen autók iránt van a legnagyobb kereslet.
– Ma használt autót elsősorban az vesz, akinek valóban szüksége van rá – munkába járáshoz vagy a család miatt. Ez már nem luxusvásárlás – mondta Veličković.
A legnépszerűbbek a 10–15 éves autók, különösen a 2010-es, 2011-es és 2012-es évjáratok.
– Ez jól mutatja a lakosság anyagi lehetőségeit. Mindenki szívesen vezetne újabb autót, de a valóság más – jegyezte meg.
A dízel továbbra is a legnépszerűbb
Miközben Európában egyre nagyobb teret nyernek a hibridek és az elektromos autók, Szerbiában továbbra is a dízelmotoros járművek dominálnak.
Az első alkalommal forgalomba helyezett használt autók mintegy 60 százaléka dízelüzemű.
– Őszintén szólva arra számítottam, hogy ez az arány mára kisebb lesz – mondta Veličković.
Szerinte a hazai vásárlók a jól ismert megoldásokat részesítik előnyben.
– Az emberek olyan autót szeretnének, amelynek ismerik a fogyasztását, tudják, hol lehet szervizelni, könnyen beszerezhetők hozzá az alkatrészek, és van, aki megjavítsa.
A behozott használt autók között a hibridek aránya mindössze öt százalék, míg az elektromos autóké még az egy százalékot sem éri el.
A Volkswagen továbbra is vezet
A legkeresettebb modellek rangsora évek óta alig változik.
Az első három helyen továbbra is a Volkswagen Golf, a Passat és a Polo áll, amelyekhez 2023 óta a Tiguan is felzárkózott.
A tíz legnépszerűbb használt autó közül kilenc német gyártmány.
Veličković ugyanakkor úgy véli, hogy a következő öt-tíz évben fokozatosan változnak majd a vásárlói szokások.
– Akár akarjuk, akár nem, előbb-utóbb a hibridek felé kell fordulnunk – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a következő években egyre több kínai gyártású használt autó is megjelenhet a szerbiai piacon, mivel ezek már egyre nagyobb számban kerülnek az európai utakra.
Három tanács használt autó vásárlásához
A szakember szerint a legfontosabb, hogy a vásárlók ne hozzanak elhamarkodott döntést.
Érdemes több autót is megnézni és összehasonlítani, nem pedig az első, legolcsóbb hirdetés alapján választani.
Legalább ennyire fontos a jármű előéletének és műszaki állapotának ellenőrzése.
– A futásteljesítmény és a műszaki állapot ma már sok vásárló számára fontosabb, mint maga az ár. Mindenki szeretné tudni, hogy valóban azt kapja-e a pénzéért, amit megvásárol, és elkerülni a későbbi, költséges meghibásodásokat – hangsúlyozta.
Végül azt tanácsolja, hogy a vételáron felül maradjon tartalék az első kiadásokra is.
– Célszerű félretenni a költségvetés egy részét a kis- és nagyszervizre, egy új gumiszett beszerzésére, illetve minden olyan megelőző karbantartásra, amelyet a szerelő szükségesnek tart ahhoz, hogy az autó hosszú éveken át biztonságosan használható legyen – zárta gondolatait Petar Veličković.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

