Gazdaság
Az IKEA alapítója végrendelete szerint fél vagyonát az országára hagyta
Betűméret:             

Vagyona felének elajándékozásáról rendelkezett végakaratában Ingvar Kamprad, az IKEA idén januárban elhunyt alapítója. A 91 éves korában meghalt üzletember vagyonát 362 milliárd svéd koronára becsülte 2017-ben a Bilan című svájci gazdasági magazin – idézte fel a The Local című hírportál.

Kamprad vagyonának felét négy gyermeke örökli, a másik felét pedig Észak-Svédország (Norrland) üzleti vállalkozásainak felvirágoztatására fordítják. „Az örökségem fennmaradó része az FKS alapítványhoz kerül. Ezt az összeget a Norrlandban folyó üzleti tevékenységek fejlesztésére kell fordítani” – írta az üzletember 2014-ben kelt végrendeletében.

A Kamprad család vállalkozásokat, kutatásokat segítő és jótékonysági alapítványát (Familjen Kamprads Stiftelse, FKS) 2011-ben hozta létre a családfő, ennek az értékét 4,7 milliárd svéd koronára becsülik. Az alapítvány tevékenysége mostanáig Kamprad szülőhelyére, Smaland történelmi tartományra koncentrálódott.

Ingvar Kampradot mindig is érdekelte Norrland és gyakran ellátogatott az országrészbe. Lehetővé akarta tenni az emberek számára, hogy ott is legyen miből megélniük és ne kelljen elmenniük – mondta a Dagens Nyheter című svéd napilapnak Per Heggenes, az Ikea Alapítvány vezetője, aki elsőként ismertette Kamprad végrendeletét.

Nem sokkal az IKEA alapítójának januári halála után XVI. Károly Gusztáv svéd király az üzletembert méltatva azt mondta, Kamprad „segített megismertetni Svédországot a világgal”.

Az üzletember az 1970-es évektől egészen 2014-ig Svájcban élt, amikor is visszaköltözött szülőhazájába és a Smalandban fekvő Almhultban telepedett le. Azon a településen, ahol 1943-ban megalapította a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot – a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze –, amelynek központja még ma is ott működik.(MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban