Gazdaság
Holnap érkezik az utolsó fél minimálbér a szerb államtól
Betűméret:             

A korábbi bejelentéseknek megfelelően holnap, vagyis június 8-án utalják át a szerbiai cégeknek a minimálbér utolsó részletét.

A vállalkozók és a cégek minden bejelentett dolgozó után 15 450 dinárt kapnak, vagyis a minimálbér összegének felét. Ezzel lezárul a vállalatoknak adott harmadik segélycsomag, amely a márciusi, az áprilisi és a májusi béreket fedezte részben, s a vállalatok összesen valamivel több mint 46 ezer dinárt kapnak dolgozónként.

A pénzügyminisztérium közlése szerint eddig 1 158 624 polgár jelentkezett a koronavírus elleni védőoltás felvétele után járó 3000 dinárra. A jelentkezési határidő június 15-én jár le, s a hónap második felében folyósítják a pénzt.

A nyugdíjasok további 50 euró támogatást kapnak szeptemberben, majd novemberben minden polgár megkapja a 60 eurós támogatás második részletét, vagyis 30 eurót. (Mondo, Blic)

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai hivatalosan is kérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma szankciókat felügyelő hivatalához (OFAC), hogy meghosszabbítsák a cég működéséhez szükséges engedélyt. A kérvényt – a szerb kormány szerint – egy harmadik féllel folytatott...
2025. NOVEMBER 12.
[ 11:51 ]
A horvát Janaf kőolajvezeték-hálózat üzemeltetője, valamint a Mol-csoport képviselői kedden áttekintették az aktuális helyzetet, és egyeztették a tervezett új kőolajszállítási szerződés előkészítésének további lépéseit - közölte a horvát társaság. Andrej Plenković horvát miniszterelnök hétfőn arra az...
2025. NOVEMBER 11.
[ 18:44 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai, hivatalos kérelmet nyújtottak be az amerikai pénzügyminisztérium szankciós hivatalához (OFAC), amelyben a működési engedély meghosszabbítását kérik – jelentette be Dubravka Đedović Handanović, Szerbia bányászati és energetikai minisztere. A kérelmet azzal...
2025. NOVEMBER 11.
[ 11:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó