Gazdaság
2023-tól bevezethetik az eurót Horvátországban
Betűméret:             

Elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt a horvát parlament pénteken, írja az MTI. Nem volt különösebb ellenkezés, a jogszabályt 117 igen, 13 nem szavazattal és egy tartózkodással szavazták meg.

Hivatalosan 2023. januárt 1-jétől vezetik be az eurót, az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell majd írni egészen 2023 végéig. A kunát január 1-jétől extra költségek nélkül váltják át a bankok, a horvát posta, valamint az állami pénzügyi intézet. A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.

Az euró bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie valamennyi maastrichti kritériumnak. Ilyen például az, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga, illetve hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát.

Az Európai Unió Tanácsának végleges döntése Horvátország euróövezeti csatlakozásáról júniusban várható. (MTI)

A Köztársasági Adóhivatal közleményben emlékeztette a lakosságot, a vállalkozásokat és a jogi személyeket, hogy az ingatlanadóra vonatkozó ügyintézés – beleértve a kiszabást, a befizetést és a nyilvántartást – nem a Köztársasági Adóhivatal hatáskörébe tartozik, hanem a helyi önkormányzatok illetékes...
2025. NOVEMBER 12.
[ 18:37 ]
A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 szeptemberében a mezőgazdasági és halászati termékek termelői árai 9,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. A legnagyobb áremelkedést a gabonafélék, az ipari növények, valamint az állat- és baromfitenyésztés területén...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:26 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai hivatalosan is kérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma szankciókat felügyelő hivatalához (OFAC), hogy meghosszabbítsák a cég működéséhez szükséges engedélyt. A kérvényt – a szerb kormány szerint – egy harmadik féllel folytatott...
2025. NOVEMBER 12.
[ 11:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó