Gazdaság
Szerbiai Munkáltatók Uniója: Emelni kell a minimálbért, valamint csökkenteni az adókat és járulékokat
Betűméret:             

Ljiljana Pavlović, az UPS tagsági szektorának és helyi irodáinak igazgatója, valamint a minimálbér meghatározásával foglalkozó tárgyalócsoport tagja a Tanjugnak azt mondta: a munkaadók idén úgy vélik, hogy alacsony a minimálbér összege, és növelni kellene azt.

A szerb kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői augusztus 15-én kezdik meg a tárgyalásokat a 2023-as minimálbérről. A Szerbiai Munkaáltatók Uniója (UPS) azzal az állásponttal lép be a tárgyalásokba, hogy elengedhetetlen a minimálbér emelése, valamint az adók és járulékok csökkentése, továbbá növelni kell a legalacsonyabb bérek meg nem adóztatott részét.

Az UPS egy, a hagyományosan a tagsága körében végzett felmérése alapján jutott erre az álláspontra, egy hónappal a szociális partnerekkel folytatott tárgyalások megkezdése előtt. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Még sosem volt olyan magas a betöltetlen álláshelyek száma Ausztriában, mint 2022 második negyedévében – jelentette pénteken az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria. Az osztrák statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Ausztriában az üres álláshelyek száma 2022 második negyedévében újabb csúcsra, 206,3...
2022. AUGUSZTUS 5.
[ 17:01 ]
A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium közölte az új üzemanyagárakat, amelyek augusztus 12-éig, az újabb árlista megjelenéséig lesznek érvényben. A dízel maximális ára a következő hét napban 209 dinár, a 95-ös oktánszámú benziné pedig 184 dinár lesz. Az eddigi árakhoz képest a gázolaj ára...
2022. AUGUSZTUS 5.
[ 15:55 ]
A Szerb Nemzeti Bank (NBS) megerősítette, hogy intenzíven dolgozik egy olyan megoldáson, amelyet várhatóan a lehető legrövidebb időn belül elfogadnak és végrehajtanak annak érdekében, hogy minél jobban védjék a szerbiai polgárok életszínvonalát. Korábban számos panasz és felhívás érkezett az NBS-hez, hogy...
2022. AUGUSZTUS 5.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban