Kárpát-medence
Gergely Balázs az egyházak jelöltje a kolozsvári önkormányzati képviselőlistára
Betűméret:             

Gergely Balázst, a kolozsvári magyar napok főszervezőjét jelölték a történelmi magyar egyházak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári listájára - közölte hétfőn az RMDSZ kolozsvári szervezete.

Az RMDSZ decemberben kérte fel az egyházakat, hogy az önkormányzati képviselői listára jelöljenek valakit, aki számára a lista biztos befutónak számító második helyét biztosítja. Az egyházfők hangsúlyozták, hogy javaslatukkal, a kolozsvári magyar összefogás szükségességéből kiindulva, olyan érdekképviseleti csapat kialakításához kívánnak hozzájárulni, amely képes a bizalom megerősítését, a magyar önkormányzati képviselet megszilárdítását szolgálni - közölte az RMDSZ.

"Örömmel és bizakodással fogadjuk történelmi egyházaink Gergely Balázsra vonatkozó jelölését, hiszen olyan emberről van szó, akinek elkötelezettsége, hitelessége, közösségi szolgálatra való elhivatottsága Kolozsváron közismert. Az önkormányzati munkában minél több olyan jelöltre van szükség, aki képes tisztességgel és felelősségteljesen képviselni a magyar emberek, intézmények, szervezetek problémáit, aki eddigi, a közösség érdekében kifejtett munkája által már elnyerte annak bizalmát és támogatását" - idézte Horváth Annát, az RMDSZ városi szervezetének elnökét a közlemény.

Gergely Balázs a Maszol.ro portálnak elmondta: megtisztelőnek tekinti az egyházfők javaslatát, amelyet önmagában elegendőnek tartott arra, hogy vállalja a jelölést. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy már három éve visszavonult a politikai élettől, de az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagja maradt, ezért döntése előtt szükségesnek érezte konzultálni az EMNP megyei és országos vezetőségével. "A válasz pozitív volt. Támogatják, hogy az RMDSZ listájára kerüljek" - tájékoztatott a jelölt.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a Krónika című napilap internetes oldalán közölt nyilatkozatában úgy pontosított: az EMNP tudomásul vette a történelmi magyar egyházak javaslatát. Hozzátette, az egyházi vezetők nem kérték, hogy ne indítsanak önálló polgármester-jelöltet és képviselői jelöltlistát Kolozsváron, csupán azt, hogy fogadják el: Gergely Balázs az egyházak jelöltjeként az RMDSZ képviselőlistáján fog szerepelni.

Kolozsváron az RMDSZ és az EMNP is önálló polgármesterjelölttel és jelöltlistával vesz részt a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon.

Gergely Balázs a 2009-es időközi választáson a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeként, 2012-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként vett részt a kolozsvári polgármester-választáson. 2009-ben a szavazatok 3,5 százalékát, 2012-ben a szavazatok közel egy százalékát sikerült megszereznie. (MTI)

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak az erdélyi Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett "fekete mentőről" szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének - közölte a bukaresti egészségügyi minisztérium vasárnap. A Kolozs megyei...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 12:57 ]
Jövő héten, augusztus 11. és 15. között, a Márton Áron-emlékév jegyében rendezik meg az 50. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT) – közölte a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye az MTI-vel szombaton. A hagyományosan Nagyboldogasszony ünnepe köré szervezendő, beszélgetésekből, műhelygyakorlatokból,...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 19:59 ]
Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó