Kárpát-medence
Prága: 12 év után ismét vannak magyar nyelvű katolikus szentmisék
Betűméret:             

Tizenkét év után vasárnap újra magyar nyelvű katolikus szentmisét tartottak Prágában.

A magyar nyelvű szentmisék újraindítását évek óta kérték a csehországi magyar civil szervezetek. Dominik Duka prágai érsek közbenjárására július elsejétől két évre Prágába helyezték át Balga Zoltánt, aki korábban a felvidéki Ipolyviski plébánosa volt.

Balga Zoltán, akinek csehországi megbízatása két évre szól, a szentmisén elmondta: a prágai bíborostól azt a feladatot kapta, hogy szervezze újra a prágai magyar lelkészséget és a prágai magyar katolikus közösséget. Ugyanakkor szolgálni fogja az egész csehországi magyarságot is.

"Tartsuk meg hitünket és magyarságunkat az idegen világ közepette is" - szögezte le. Hangsúlyozta, hogy ezek szellemében fog dolgozni és ehhez kérte a helyi magyarok együttműködését, segítségét is.

A Prága belvárosi Szent Gál-templom megtelt, mintegy 110-120-an voltak jelen az első szentmisén. A több száz éves templom karzatán elhelyezkedő ipolybalogi Szent Korona Kórus előbb végigkísérte a szentmisét, majd külön is koncertet tartott a templomban.

A hálaadó szentmisén jelen volt mások mellett Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének országos elnöke, valamint további csehországi magyar szervezetek képviselői. A prágai magyar nagykövetséget Szesztai Dávid első beosztott, tanácsos, valamint Kelemen Gertrúd, a Prágai Magyar Kulturális Központ új igazgatója képviselte.

A mise végén a résztvevő hívők közösen elénekelték a magyar himnuszt.

Prágában az 1989-es rendszerváltás után először rendszertelenül, majd 1992 decemberétől havonta volt magyar nyelvű katolikus szentmise, amelyeket Simák Ferenc bencés szerzetes tartott. Amikor Simák Ferenc 2004-ben kilépett a szerzetesrendből, a magyar misék megszűntek a cseh fővárosban. A prágai katolikusok és magyar civil szervezetek később többször is kérvényezték, hogy legyen magyar pap Prágában.

A prágai magyar reformátusoknak 1993 februárjától van rendszeres magyar nyelvű istentiszteletük. Az első időszakban a Károly Egyetemen tanuló fiatal magyar teológusok tartottak istentiszteletet, majd 1997 őszén állandó lelkészt kapott a Prágai Magyar Református Missziós Gyülekezet. Néhány éve a lelkészi teendőket Éles György látja el.

Prágában és környékén a 2011-es népszámlálás alapján mintegy 2-3 ezer, döntően felvidéki származású magyar él. (MTI)

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak az erdélyi Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett "fekete mentőről" szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének - közölte a bukaresti egészségügyi minisztérium vasárnap. A Kolozs megyei...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 12:57 ]
Jövő héten, augusztus 11. és 15. között, a Márton Áron-emlékév jegyében rendezik meg az 50. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT) – közölte a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye az MTI-vel szombaton. A hagyományosan Nagyboldogasszony ünnepe köré szervezendő, beszélgetésekből, műhelygyakorlatokból,...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 19:59 ]
Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó