Kárpát-medence
Csíksomlyói búcsú: A hegynyeregben tartják a pünkösdszombati nagymisét
Betűméret:             

A csíksomlyói hegynyeregben tartják meg az idei pünkösdszombati búcsús nagymisét - közölte pénteken közösségi oldalán a csíkszeredai polgármesteri hivatal.

A bejelentést Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere tette a város önkormányzati testületének pénteki ülésén. A polgármesteri hivatal hozzátette: a részletekről az erdélyi ferences rendtartomány képviselőivel és a hatóságokkal történő további egyeztetések után számolnak be.

Csíkszeredában jelenleg a legenyhébb romániai járványügyi szabályok érvényesek. A városban a koronavírus-fertőzöttségi ráta pénteken 1,16 ezrelékes volt. A ráta Romániában a korábbi két hétben jegyzett, ezer lakosra jutó új fertőzések számát jelenti. Hasonlóan alacsony (1,22 ezrelékes) az új fertőzések aránya Hargita megyében is.

Korodi Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a jelenlegi fertőzöttségi adatok és az érvényes jogszabályok alapján a csíkszeredaiak kimehetnek a hegynyeregbe a búcsúra. Arról kívánnak egyeztetni a római katolikus egyház képviselőivel és az állami hatóságokkal, hogy más települések zarándokait fogadhatják-e. A polgármester biztosnak tekintette, hogy idén sem lesz lehetőség - a hivatalos delegációkat leszámítva - magyarországiak csíksomlyói zarándoklatára. Hozzátette: különböző forgatókönyveket dolgoznak ki, és ezek közül választják ki a római katolikus egyház és az állami hatóságok képviselőivel közösen azt, amely lehetővé teszi a zarándoklatot, de egyúttal a legkisebb járványügyi kockázatot hordozza.

Urbán Erik, a búcsút hagyományosan szervező erdélyi ferences rendtartomány elöljárója az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: várják a hatóságokkal való egyeztetéseket.

A járványügyi korlátozások miatt tavaly elmaradt a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklat. A csíksomlyói kegytemplomból közvetített szentmisét több internetes csatornán, a Duna Televízióban és az erdélyi Mária Rádióban követhették a hívek. A templom előtti téren akkor mintegy 250-en gyűltek össze. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A történelem próbatételei során a magyar jellem legértékesebb kincse a nemzeti összetartozás lett - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Somorján, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 21:42 ]
Az Európai Uniónak a polgárok elvárásaihoz igazodva kell változnia, ugyanakkor folytatni kell az őshonos kisebbségek védelmében elkezdett munkát - hangsúlyozta Kelemen Hunor szerdán, miután az RMDSZ iktatta európai parlamenti (EP-) jelöltlistáját a bukaresti központi választási bizottságnál (BEC). Az RMDSZ elnöke...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 18:29 ]
Orbán Viktor miniszterelnök levelet küld az Európai Unió területén kívül élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak. Ebben felhívja figyelmüket a június 9-i európai parlamenti választásokra, és arra ösztönzi őket, ők is éljenek szavazati jogukkal - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 15:45 ]
Beolvasás folyamatban