Kárpát-medence
Megrongálták az 1989-es forradalom kitörését idéző emléktáblát Temesváron
Betűméret:             

Egy ismeretlen személy megrongálta a Temesvár-belvárosi református templom „Éljen Tőkés László! Szabadság!” feliratú emléktábláját – számolt be kedden a Tion című helyi hírportál.

A Mária-téri református templom falán lévő tábla annak állít emléket, hogy ott szolgált Tőkés László református lelkészként 1989 decemberében, majd onnan indult el az 1989-es romániai forradalom. A templom falára azokban a napokban írták fel a feliratot, majd később erre egy mintegy kétméter hosszú tábla elhelyezésével emlékeztettek.

Demeter Sándor, a belvárosi templom lelkésze a Tionnak elmondta, hogy keddre virradóra, éjfél után egy férfi tűnt fel az épület előtt, aki alkohol vagy drog hatása alatt lehetett, és kiabált, de nem lehetett érteni, hogy mit.

A hírportál a térfigyelő kamera által készített felvételt is közzétette, melyen az látható, hogy egy hátizsákos férfi többször felmászik a templom falára és több darabban leszedi, majd a földhöz vágja a tábla elemeit. Lábbal is belerúg azokba, majd ujjal mutogatva távozik. A tábla összetörve a helyszínen maradt.

A férfi vélhetően a lelkésznek mutogathatott, aki elmondása szerint az ablakhoz lépett és kikiáltott a rongálónak, így az távozott. Demeter Sándor közölte: nem tudja megmondani, hogy magyarellenes tettről van-e szó vagy sem, de a táblán magyar felirat szerepelt.

A lelkész a történtek után értesítette a rendőrséget, mely kiérkezett helyszínelni és vizsgálatot indított az ügyben. Demeter Sándor reményének adott hangot, hogy a nyomok és a térfigyelő kamera felvétele segítségével sikerül azonosítani a tettest.

A Temes megyei rendőrség rongálásért indított eljárást az ügyben. (MTI)

Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amelyhez semmi köze nincsen - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában. A tárcavezető az első...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:50 ]
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal. A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mivel a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel...
2025. NOVEMBER 10.
[ 11:06 ]
Hazaengedték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemről sorozás okán elvitt magyar diákokat Ukrajnában, az újabb eset viszont ismét ráirányítja a figyelmet a béke fontosságára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető...
2025. NOVEMBER 6.
[ 0:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó