A román Országos Sóipari Társaság (Salrom) mérései szerint nem áll fenn robbanásveszély a parajdi sóbánya térségében, ahol a napokban gázszivárgást észleltek. A vizsgálatok alapján a levegőbe jutó gázok koncentrációja messze a veszélyes szint alatt van – közölte a vállalat a Maszol hírportál érdeklődésére.
A Salrom tájékoztatása szerint a mért értékek 0,5 térfogatszázalék metánt, 0,11 százalék szén-dioxidot és 11 ppm kénhidrogént mutattak ki. Ezek a mennyiségek nem jelentenek veszélyt sem az emberekre, sem a környezetre, különösen azért, mert a szivárgás nyílt térben történik. A vállalat ugyanakkor megerősítette, hogy a térségben korábban is előfordultak természetes gázáramlások, és a mostani jelenség ennek az ismert földtani folyamatnak az újbóli megnyilvánulása.
A közösségi médiában korábban olyan felvételek terjedtek el, amelyeken a talajból kiáramló gáz lángra kap, miután meggyújtják. A szakértők szerint ez látványos, de nem veszélyes jelenség. Hasonló természetes gázkitörések más romániai térségekben – például Buzău és Vrancea megyében – is előfordulnak.
András József bányamérnök, a petrozsényi egyetem professzora elmondta: robbanásveszély csak zárt terekben állhat fenn, ha a metángáz aránya eléri vagy meghaladja a 6 százalékot. Parajdon azonban nyílt területen történik a szivárgás, így nincs ok aggodalomra.
A parajdi sóbánya májusban került a figyelem középpontjába, amikor a Korond-patak áradása elöntötte a létesítményt. Azóta a turisztikai látványosságként is ismert bánya zárva tart, ami jelentős gazdasági veszteséget okozott a helyi közösségnek és az idegenforgalomból élőknek. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




