Kárpát-medence
Választási megállapodást kötött az RMDSZ a két kisebbik erdélyi magyar párttal
Betűméret:             

Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI.

A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön megállapodást kötött a két kisebbik erdélyi magyar párttal, nem született hárompárti egyezmény.

Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtónyilatkozatában elmondta: az európai parlamenti és a romániai parlamenti választáson egységet kell felmutatni az erdélyi magyar közösségnek, míg az önkormányzati választásokon marad a verseny.

A június 9-i helyhatósági választásokon Szatmárnémetiben és Szatmár, valamint Maros megyében a két kisebbik magyar párt is az RMDSZ jelöltjeit, míg Marosvásárhelyen Soós Zoltán független polgármesterjelöltet támogatja. A későbbiekben helyi koalíciókról, az együttműködés más módozatairól is döntés születhet a helyi igényeknek megfelelően - hangzott el.

Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listáján az EMSZ a 4., míg az MPE az 5. helyen indíthatja jelöltjét.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nincs hivatalos előterjesztés Szlovákiában a nyelvtörvény módosítására, de zajlanak előkészítő munkálatok. „Kutya kötelességünk, hogy ezt figyelemmel kövessük, s világossá tegyük: elvárjuk el, hogy visszalépés a kisebbségi jogok tekintetében ne történjen” – jelentette ki Szijjártó Péter. „A magyar...
2024. OKTÓBER 18.
[ 11:44 ]
Átadták szerdán a gépkocsiforgalomnak Sepsiszentgyörgy új terelőútját, amely mentesíti a székelyföldi várost az áthaladó tranzit- és teherforgalomtól. A Kovászna megye székhelyét elkerülő, 11,5 kilométeres terelőút kora délutáni megnyitásáról Antal Árpád polgármester közölt videót...
2024. OKTÓBER 16.
[ 14:56 ]
A magyar jövőt a magyar gyermekek jelentik - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy külhoni gyermekpszichológusoknak szervezett képzés megnyitóján. Potápi Árpád János a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethesda Gyermekkórház háromnapos konferenciájának...
2024. OKTÓBER 16.
[ 12:37 ]
Beolvasás folyamatban