Kárpát-medence
Gyorsforgalmi út épül a román–magyar határ közelében, alá is írták a szerződést
Betűméret:             

Aláírták a kivitelezési szerződést, így elkezdődhet a Szatmárnémeti és a román–magyar határ menti Óvári közötti gyorsforgalmi út építése, írja a kronika.ro portál.

A közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója, Cristian Pistol keddi Facebook-bejegyzése szerint a kivitelezőnek (Erbașu Construcții) 24 hónap alatt kell megépítenie a 10,83 kilométer hosszú gyorsforgalmi utat.

A szerződés értéke 720,48 millió lej (áfa nélkül).

Az irányonként két forgalmi sávos aszfaltcsíkon kívül két közúti csomópontot, két pihenőhelyet és egy karbantartó telepet is építenie kell a vállalatnak.

Az útszakasz Szatmárnémetit összeköti a román–magyar határon levő Óvárival, majd ott csatlakozik a magyarországi M49-es gyorsforgalmi úthoz – emlékeztetett Cristian Pistol a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Több mint 270 embert állítanak bíróság elé Kárpátalján, amiért közreműködtek több száz hadköteles férfi illegális határátlépésének megszervezésében és külföldre szöktetésében - tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján Ukrajna főügyészének hivatala. A bírósághoz idén 174 vádiratot nyújtottak be,...
2025. OKTÓBER 20.
[ 16:18 ]
A bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fellépését sürgeti az FK Csíkszereda elnöke, miután a klubot a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) után a román csendőrség is elmarasztalta a székely és magyar zászlók használata miatt. Szondy Zoltán csíkszeredai sajtóértekezletén hétfőn...
2025. OKTÓBER 20.
[ 15:28 ]
1956 a méltóság érzése, mert minden perce a nemzet megtiport önbecsülésének helyreállításáról szólt - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Magyarország kassai főkonzulátusán a nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepi fogadáson. Az államfő úgy fogalmazott, a forradalom és az azt követő...
2025. OKTÓBER 18.
[ 9:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó