Kárpát-medence
A nyár végén szeretnék megnyitni a krasznahorkai vár egy részét
Betűméret:             

Ha az eddigi munkák ellenőrzése során nem derül fény további olyan kockázatokra, amelyek veszélyeztetnék a látogatók biztonságát, 2026 nyarának végén szeretnénk megnyitni a krasznahorkai alsó várat és a középső részt” – mondta a TASR hírügynökségnek adott év végi interjújában Martina Šimkovičová kulturális miniszter.

„Bár az alsó és a középső várat már felújították, hiányosságok merültek fel a tetőszerkezettel kapcsolatban, hogy nem mindent végeztek el úgy, ahogy kellett volna” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, a hiányosságokról már ősszel tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM), írja a ma7.sk portál.

Az ellenőrzés júniusig fog tartani. Ha minden jól sikerül és teljesen biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem fenyegeti a látogatók biztonságát, akkor legalább a nyár végén szeretnénk látogathatóvá tenni a nemzeti kulturális örökség említett részeit” – tette hozzá a miniszter.

A felső várat menet közben fogják felújítani. „Számomra érthetetlen okokból nem a felső várral kezdték a felújítást, ahol a legnagyobb károk keletkeztek, és most csupa törmelék és gaz. Megkezdődött a kitakarítása, utána következnek a statikusok és az építészek, és ha minden rendben megy, megkezdődik a felújítás, úgy, hogy ne akadályozza a vár többi részének látogatását” – folytatta a miniszter.

Megjegyezte, tisztában vannak vele, hogy a nyilvánosság már nagyon régóta vár a megnyitásra.

"A válasz arra, hogy miért nem sikerült 13 év alatt sem, részben az, hogy mi is 18 hónapot töltöttünk az esetleges hibák feltárásával, amit az eddigi felújítás során elkövettek” – szögezte le.

A Szlovák Nemzeti Múzeum novemberben közölte, hogy elkezdődött a felső vár megtisztítása a törmeléktől, ami tavaszra fejeződik be. Emellett az alsó és a középső vár tetőzetének szerkezeti és statikai hibáit kell megoldani, a feladat a Szlovák Műszaki Egyetemre vár.
Mint ismeretes, a vár 2012. március 10-én leégett. A nyomozás kiderítette, hogy két, akkoriban 11 és 12 éves, a vár alatti illegális telepen élő gyerek cigarettázás közben felgyújtotta a füves domboldalt és ez terjedt át a történelmi építményre.

A Kárpát-medencei magyarok is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Koszorúzások és ünnepségek voltak Erdély számos városában, köztük Kolozsváron, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. Kárpátalján is megemlékeztek a helyi magyarok, ahogy Felvidéken sem maradtak el az...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 17:24 ]
A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért - hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. "Te benned egy a...
2026. MÁRCIUS 15.
[ 11:05 ]
Minden magyarnak – éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában – joga van beleszólni a nemzet közös ügyeibe, a nemzetáruló pártoknak pedig innen üzenjük: el a kezekkel a külhoni magyaroktól! – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a székelyföldi Bodvajon, ahol...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 17:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó