Kárpát-medence
Fiuméban egyeztettek a külhoni magyar szervezetek vezetői
Betűméret:             

Fiuméban tartottak közös egyeztetést a határon túli, Pásztor Bálint megfogalmazása szerint legitim magyar politikai szervezetek vezetői. A találkozóról a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke számolt be közösségi oldalán.

Bejegyzésében azt írta, hogy a külhoni magyar közösségek vezetői egységesek, a nemzetrészek pedig sokat tanulhatnak egymástól, ezért nemzeti ügyekben a jövőben is számíthatnak egymásra.

Kiemelte azt is, hogy a legutóbbi választásokon a Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban és Szlovéniában működő magyar politikai szervezetekre összesen több mint 800 ezer magyar szavazott. Hozzátette: e szervezetek megtartó ereje, választási felhatalmazása és cselekvőképessége az elmúlt több mint harminc évben számos alkalommal bizonyított, támogatottságuk pedig folyamatos.

Az egyeztetésen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Gubík László, a Magyar Szövetség, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Orbán Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK), Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, valamint Pásztor Bálint vett részt. A résztvevők az elmúlt évekhez hasonlóan idén nyáron is áttekintették a külhoni magyar közösségeket érintő kérdéseket és az együttműködés lehetőségeit.

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak az erdélyi Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett "fekete mentőről" szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének - közölte a bukaresti egészségügyi minisztérium vasárnap. A Kolozs megyei...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 12:57 ]
Jövő héten, augusztus 11. és 15. között, a Márton Áron-emlékév jegyében rendezik meg az 50. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT) – közölte a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye az MTI-vel szombaton. A hagyományosan Nagyboldogasszony ünnepe köré szervezendő, beszélgetésekből, műhelygyakorlatokból,...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 19:59 ]
Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó