Közlemények
Döntött az ifjúság a Stádium-díjról
Betűméret:             

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap az idén is meghirdette a Stádium-díjat. A Gróf Széchenyi Család ifjúsági programjához tavaly negyven, ebben az évben további kilencvenhárom Kárpát-medencei középiskola csatlakozott. Széchenyi Tímea, az Alapítvány elnöke elmondta, hogy a jelenlegi járványhelyzet a Stádium-díjhoz kapcsolódó több kulturális rendezvénynek is akadályává vált, ennek ellenére a diákok szép számmal állítottak jelölteket mindhárom kategóriában, s közel harmincezer szavazat került leadásra. A Stádium-díj győztese tudomány kategóriában Dávid Katalin, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára, művészet kategóriában Csáky Máté, az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős gimnazista diákja, közélet kategóriában pedig Kosztolányi Zoltán, a Pécsi Sz. C. Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára nyerte el.

Tudomány kategóriában a II. díjat Dr. Csókay András a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, a III. díjat Dr. Kubassek János földrajztudós, az Érdi Földrajzi Múzeum Igazgatója veheti majd át. Művészet kategóriában a II. díjat Czabányi Attila „vers- és dalbirtokos” énekes, szabadúszó művész, a III. díjat Nyerges Attila az Ismerős arcok zenekar énekese és dalszerzője nyerte el. Közélet kategóriában a diákság a II. díjat Mihalik Saroltának, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium tanulójának, a III. díjat pedig Szatmáry Zsoltnak, a budapesti Szent István Gimnázium matematika-fizika szakos tanárának ítélte oda.

A díjak átadására a pandémia miatt csak 2021. április 8-án (Széchenyi István halálának 161. évfordulóján) kerül majd sor, a tavalyihoz hasonló ünnepélyes keretek között. A Stádium-díj fővédnöke Széchenyi Géza, gróf Széchenyi István egyenes ági leszármazottja és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Fazekas István, a Stádium Kulturális Hírlap főszerkesztője tájékoztatást adott arról, hogy a Stádium ebben az évben a magyar ifjúság lapja lett, a lap online magazinja a www.stadiummagazin.hu weboldalon olvasható.

Nemzedékem életidejében egyedül az ateista kommunista diktatúra vetemedett arra, hogy az egyházi szentbeszédeket, a prédikációkat cenzúrázza. A világi hatalomnak nem áll jogában az egyház szólási szabadságát korlátoznia. A vallásszabadság körébe tartozik, hogy Isten szolgái – akár a tévedés kockázatával is –...
2026. OKTÓBER 5.
[ 12:04 ]
Az 1848/49. évi magyar szabadságharc bukása utáni terror és megtorlás mártírjaira az aradi honvéd főtisztek kivégzésének napján, október 6-án emlékezünk, s ilyenkor a kegyelet virágaival illetjük Temerin 1848 augusztusi elhamvasztásának és az utána következő menekülésnek és a földönfutóként elszenvedett...
2026. OKTÓBER 4.
[ 10:15 ]
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való emlékezés jegyében, Nagy Imre születésének 130. és a forradalom 70. évfordulója kapcsán, a budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság és a szabadkai ’56-os Műhely Civilszervezet szervezi meg tizennyolcadik alkalommal történelmi vetélkedőjét középiskolások...
2026. OKTÓBER 3.
[ 12:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó