Közlemények
A Vajdasági Baráti Egyesület szervezésében: Jótékonysági Mikulás est december 7-én
Betűméret:             

Idén immár 12. alkalommal rendezik meg december 7-én Budapesten a Fonó Budai Zeneházban a Jótékonysági Mikulás estet.

Idén az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadot és a zombori gimnázium magyar osztályait támogatják az est teljes bevételével. A Színes Szilánkok Diákszínpad immár 29 éve rendületlenül alkot, a művészetben menedéket nyújtva végváron a magyar gyerekeknek. Ami a háborús időkben azzal a céllal indult, hogy a fiatalokat becsalogassák az utcáról, a borús, sötét időkben mosolyt, reményt adjanak nekik, mára már mozgalommá nőtte ki magát, és presztízskérdéssé vált, hogy az újvidéki és Újvidék környéki magyar gyerekek Diákszínpadosok legyenek. Ennek egyik előfeltétele, hogy a gyerekek írni és olvasni tudjanak magyarul, hiszen alapelveik közé tartozik a magyar nyelv helyes használata nemcsak szóban, a színpadon, de írásban is, amikor leíratják velük a készülő előadással kapcsolatos gondolataikat. Az elmúlt 29 év alatt több mint 1200 gyerek került ki soraikból, és lett belőlük színész, rendező, koreográfus, zenész, ügyvéd, tanár, bankár, egészségügyi dolgozó.

A zombori gimnázium több mint 150 éves múltra tekint vissza, a középfokú magyar oktatás egyik fellegvára Nyugat-Bácskában. A szervezők feltette szándéka, hogy a jótékonysági est bevételéből felszereljék az intézményt olyan tanszerekkel, taneszközökkel, amely még vonzóbbá teszi a környék magyar diákjai számára ezt a patinás iskolát.

Idén is vállalták a felkérést vajdasági származású művészek: Csorba Lóci, Fehér Nóra, Török Flóra. Mellettük természetesen fel fog lépni a Színes Szilánkok Diákszínpad társulata is.

Kézműves termelők is hozzájárulnak az est sikeréhez: a Hernyák Birtok borai, a Sonkamester sonkái és a Balkan Grill pljeskavicái várják a vendégeket a Mikulás esten.

Mindenkivel szemben idén is ugyanaz a kritérium: a fellépő művészek, vendéglátók, legyenek vajdaságiak vagy vajdasági kötődésűek, nem kapnak anyagi térítést az előadásukért, vagyis mindannyian, a Vajdasági Baráti Egyesület teljes tagsága ez este ingyen és bérmentve, ám annál nagyobb lelkesedéssel dolgozik a két vajdasági közösség gyerekeiért. Minden felmerülő költséget a Vajdasági Baráti Egyesület fog állni.

A szervezők mindenkit arra kérnek, ha tehetik, jelenjenek meg az eseményen: minden vendég a 3000 Ft-os támogató jegy megvásárlásával fog hozzájárulni a nemes cél támogatásához, van lehetőség magasabb árú (6000 Ft) kiemelt támogatói jegyet is vásárolni. Tombola is lesz, értékes nyereményekkel, mondani sem kell, ez a bevétel is a támogatottaké lesz.

A részvételhez regisztrálni kell a vajdasagibarat@gmail.com címen december 5-ig, ugyanis véges a Fonó befogadóképessége, minden évben telt ház szokott lenni a foglalások alapján.

A szervezők kérik, hogy a vendégek azt is írják meg, ha 12 év alatt gyerekkel érkeznek, ugyanis minden jelen lévő gyereknek Mikulás csomagot szeretnének kézbesíteni a Mikulással. Írják meg, hogy hányan közülük 6 év alattiak, ugyanis ők másféle csomagot kapnak majd.

További részletekért az egyesület oldalán lehet érdeklődni:

www.facebook.com/vajdasagibarat

Jótékonysági Mikulás Est FB esemény: https://fb.me/e/6bTTo46AW

Amennyiben valaki nem tud elmenni, de támogatni szeretné a Vajdasági Baráti Egyesület gyűjtésének kedvezményezettjeit akkor ezt az alábbi számlaszámon teheti meg:

Vajdasági Baráti Egyesület

Erste Bank 11600006-00000000-60650436

Közleményben: Jótékonysági Mikulás Est

Harmadik alkalommal rendezi meg a szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége diákok részére az Anyanyelvem ékessége elnevezésű versmondó versenyt. A Mária Rádió versmondó versenye évről évre arra törekszik, hogy a hit fényében adjon teret anyanyelvünk szépségének és a költészetben megszólaló keresztény...
2026. FEBRUÁR 24.
[ 16:40 ]
A magyarországi TINTA Könyvkiadó 5 millió forintos keretösszeggel kiírta a 2026. évi Lőrincze Lajos könyvtárbővítési pályázatot. A pályázat célja az iskolai és a közkönyvtárak ellátása új, korszerű szótárakkal, nyelvészeti kézikönyvekkel és nyelvi munkafüzetekkel. Pályázhatnak hazai és határon túli...
2026. FEBRUÁR 16.
[ 16:33 ]
Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2026-os Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat, járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló, határokon átívelő barátságokat! Mindehhez nem kell mást tenned, mint pályázni a Rákóczi...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 0:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó