Közlemények
A VMDK bírálja a szerb hatóságok eljárását az EP-küldöttség látogatása kapcsán
Betűméret:             

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményben bírálta a szerbiai hatóságok eljárását az Európai Parlament küldöttségének belgrádi látogatása kapcsán. A párt szerint a hivatalos magyarázatok relativizálják a látogatás jelentőségét, és politikai célokat szolgálnak. A VMDK álláspontja szerint az eset azt jelzi, hogy a jelenlegi szerb vezetés nem mutat valódi elköteleződést az európai értékek iránt.

A közlemény külön kitér Kovács Elvira és a Vajdasági Magyar Szövetség szerepére, amelyet a VMDK problematikusnak tart. A párt szerint a VMSZ nyilatkozatai – amelyek az EP-képviselőkkel való találkozók elmaradását indokolták – nem technikai jellegűek, hanem politikai állásfoglalásként értelmezhetők, és összhangban állnak a kormányzati kommunikációval.

A VMDK úgy véli, hogy a VMSZ ezzel a magatartással a kormányzó Szerb Haladó Párt politikájának részévé válik, és osztozik a meghozott döntések politikai felelősségében. A közlemény szerint a párt szerepe ebben a helyzetben a hatalom nemzetközi megítélésének javítását szolgálja, anélkül hogy érdemi korrekciós tényezőként lépne fel.

A VMDK álláspontja szerint mindez káros hatással van a szerbiai demokratikus folyamatokra és a vajdasági magyar közösség jövőjére is. A párt hangsúlyozza: az európai értékek képviselete következetes politikai magatartást, az intézmények tiszteletben tartását és valódi párbeszédet igényel, nem pedig belpolitikai megfontolások mentén tett nyilatkozatokat.

A vajdasági bérek továbbra is az országos átlag alatt maradnak, ezért a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint az immár tizennégy éve közösen kormányzó SNS–SPS–VMSZ koalíciónak vállalnia kell a felelősséget a tartomány gazdasági helyzetéért. A párt keddi közleményében úgy fogalmazott, hogy a...
2026. JÚLIUS 28.
[ 10:01 ]
Újabb világraszóló tábor kezdődik vasárnap, Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban, ahová ezúttal 18 országból 900 magyar középiskolás érkezik, olvasható a Rákóczi Szövetség ma kiadott közleményében. Július 26-án, vasárnap 18 órakor veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség II. Összmagyar Középiskolás Tábora a...
2026. JÚLIUS 24.
[ 13:28 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) követeli az illetékes intézményektől, hogy adjanak világos és teljes körű tájékoztatást a szabadkai, topolyai és újvidéki vasútállomásokon tervezett újabb munkálatokról, amelyek már a Belgrád–Budapest gyorsvasút korszerűsítési projektjének keretében is...
2026. JÚLIUS 22.
[ 8:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó