Ma délelőtt ismét élőben közvetítette a magyar közszolgálati média Orbán Viktor tusványosi beszédét. (l. a közvetítést a 2014.07.26. adásnapon a http://www.mediaklikk.hu/kossuth/ linken a Tusnádfürdő 2014 c. alatt, a 09:05-10:30 műsorsávon belül, 00:34.40-től 01:09:25-ig.) A rendszerváltás – érdemei elismerése mellett – háttérbe kell, szoruljon, hogy a viszonyítási pont a 2008-as globális átrendeződés jövőorientált értelmezés lehessen – mondta. Nem kis vállalkozás ez, hiszen eddig a múlt (a már megtörténtek) tekintetében sem sikerült érdemi konszenzusra jutnunk. Nem valószínű, hogy ez a jövő (a lehetőségek) értelmezhetőségét illetően olajozottabban fog menni. A magyar miniszterelnök beszédének érvelése arra épült, hogy 2008 után a liberális demokrácia, mint intézményi struktúra alkalmatlanná vált a globális verseny körülményei között. Ehhez, mondanivalóját alátámasztandó, nagynevű nyugati „közéleti személyiségek” (a liberális demokrácia korábbi szószólói, köztük többször visszatérően Barack Obama) megnyilatkozásaiból idézett. A fő kérdés – szerinte – a nemzetet a nemzetközi színtéren is sikeressé tenni képes állam ismérveinek a kidolgozása. (A megfogalmazás maga is érezteti a feladat nagyságrendjét.) Ez azonban korántsem új törekvés, ám most a közösség (ön/meg)szerveződésének a fókuszába a korábbi vizionálók által avittnak tartott nemzet került. A nemzeten túli állapotokat firtató víziókban ez már jó negyed évszázada bevett téma. Olyan társadalomelméleti nagyságok foglakoztak vele, mint Beck, Habermas, Münch vagy a politikába való direktebb becsatornázottsága révén (Tony Blair) nagyobb ismertséggel rendelkező Giddens. Érvelése szerint a „mindent lehet, ami nem sérti más szabadságát” helyett a „ne tegyél olyat, amit nem szeretnél, hogy veled megtegyenek” elve kellene, hogy szervezze a társadalmi kapcsolatokat. Ezen szintén liberális elv -- bár önkorlátozóan az -- mentén vázolta fel a közösségorientált illiberális állam vízióját.

Tartok tőle, hogy ez a megnevezés újra félre fogja vinni a vízió értelmezési pályáját. Az illiberalizmus-diskurzus amúgy már jó ideje zajlik. A fogalom ’nemzeti alapokon szerveződő állam’-ként való értelmezése azonban nem biztos, hogy szerencsés. (A nemzeti alapokon szerveződő közösség/ország/állam leírására nem feltétlen célszerű.) Korábban ez a téma a szűk illetve a széles demokráciaértelmezés vitájaként jelent meg a közbeszédben. Amit a Méltányosság Politikaelemző Központ a következőképpen összegezett: „Amikor tehát azt a kérdést tesszük fel, hogy demokrácia-e még Magyarország, és ha igen, milyen típusú, akkor a válaszunk attól függ, melyik interpretációt fogadjuk el. Ha a szélesebb értelmezést, akkor is látni kell, hogy eddig a liberális nyugati demokráciák bizonyultak a legfejlettebbeknek a demokráciák közül. Ha pedig csak a liberális demokráciákat ismerjük el demokráciának, akkor a kört természetesen szűkebbre húzzuk. A nyugati sajtóban olvasható értékelések általában ebből a szűkebb értelmezésből indulnak ki, ebből a nézőpontból vádolják a demokrácia megsértésével a Fideszt.” (L.: http://www.meltanyossag.hu/node/2052.) Ahogy a nemzet azonosítása az állammal is elvétette a probléma megoldásának a lényegét, amikor a közösség ezen szuperstruktúráját kiáltotta ki felelősnek a fennálló liberális anomáliákért, úgy az sem tűnik jó kommunikációs stratégiának, ha illiberális (a fogalom közkeletű értelmezés szerint: túlhatalomra törő) államként határozza meg célját egy olany képződmény ideológiai megalapozója, aki a szimetrikus reciprocitás korábban idezett önkorlátozóan liberális elvét javasolja követni. (Ezt azt elvet mindig is könnyebb volt hirdetni, mint betartani.)

Az fontos, hogy meghirdetésre került az útkeresés. Mert szerintem is magasabb (világ-, de minimum EU-) szintű kiindulási pont 2008, mint a rendszerváltás (ami „csak” Köztes-Európa nagyrégiójának országai számára közös nevező). A törésvonal lényegét azonban tavaly erőteljesebben fel tudta mutani a miniszterelnök: az egyenlőtlenség lényeg az EU-ban pl., hogy ki él a szívó ágon -- ahol a GDP (az előállított hazai termék összsége) nagyobb, mint a közösség (állam/ország/nemzet) rendelkezésére álló, s ilyetén elosztható/-fogyasztható/-befektethető termék összessége (GNI). Münch többek között az ezen törésvonalat eltüntetni képes államközi szolidaritás hiánya miatt vélte hosszú távon életképtelennek az EGK-t (pedig akkor még felszálóágban volt a liberális paicgazdaság).

Félő, hogy a szavak és a nevesített belhoni ellenfelek (a külföldről támogatt „álcivilek”) kapcsán várható nyilatkozatháború ismét elvonja a figyelmet a lényegi kérdésekről. Pedig, a külhoniak szavazatainak a jóvoltából is megtartott kétharmad (amit Orbán meg is köszönt a határon kívül rekedtekkel való párbeszéd számára létesült, negyedszázados intézmény által biztosított nyilvánosságtér résztvevői előtt) ’utólagos legitimációját’ egy új társadalomelméleti alapokra épülő államkoncepció kialakítása jelenthetné. A szándék elvitathatlan. Ám tartok tőle, hogy a hatalomorientált diskurzusok ezt a lehetőséget is hátérbe szorítják. Pedig kül- és belhonban egyaránt megérett a helyzett egy új, hatékonyabb és méltányosabb struktúra (állam-/közösség--közi viszony) kidolgozására. Pareto óta ez a társadalomtudományok egyik fő kihívása: megtaláni a jó arányt e két elv (hatékonyság/méltányosság) között.

Pap (Peé) Tibor