Világ
Washingtonban nem hivatalosan megerősítették az angolul beszélő hóhér személyazonosságát
Betűméret:             

Valóban a Kuvaitban született, brit állampolgárságú Mohammed Emwazi látható az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet túszok lefejezését bemutató videofelvételein - erősítette meg csütörtökön a CNN-nek nyilatkozva két amerikai kormányzati és két kongresszusi tisztségviselő a korábban megjelent sajtóértesüléseket.

Az amerikai hírtelevíziónak sem a londoni rendőrség, sem a brit külügyminisztérium nem erősítette meg, hogy valóban Emwazi az a fekete maszkot viselő, késsel mutogató férfi, aki a terroristák propagandafilmjeiben londoni akcentussal beszél. Igaz, a külügyi tárca nem is cáfolta az értesülést.

Asim Qureshi, a londoni CAGE emberi jogvédő szervezet vezetője - akivel Emwazi 2009-ben lépett kapcsolatba a brit biztonsági szolgálat állítólagos "zaklatása" miatt - azt állította, hogy "rendkívül erős a hasonlóság" közte és "Jihadi John" között. Emwazi a CAGE tudomása szerint 1988-ban Kuvaitban született, és hatéves korában költözött Nagy-Britanniába. 2009-ben a londoni Westminsteri Egyetemen végzett, programozó szakon.

A The Washington Post, amely Mohammed Emwazit egy állítólagos közeli barátján keresztül azonosította be, arról írt, hogy a férfi ugyanebben az évben lépett a radikalizálódás útjára, amikor Tanzániába utazott szafarira, ahol őrizetbe vették, majd kitoloncolták. A lap szerint Mohammed Emwazit 2010 júniusában a brit terrorelhárítás is őrizetbe vette, majd egy nappal később a hatóságok megakadályozták, hogy Nagy-Britanniából Kuvaitba repüljön.

Egy Quershihez írt e-mailjében azt állította, hogy az arab országban munka és házasság várta.

Haras Rafiq, a brit Quilliam Alapítvány elnevezésű, szélsőségellenes kutatóintézet ügyvezető igazgatója a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy Emwazit azért fordították vissza Tanzániából, mert a hírszerző szolgálatok azt gyanították róla, hogy csatalakozni akar az al-Shabaab szomáliai terrorszervezethez.

Több, a CNN-nek nyilatkozó szakértő úgy vélekedett, hogy a brit és amerikai szakszolgálatok régóta tisztában vannak vele, hogy "Jihadi John" kicsoda, de ezt operatív okokból nem kívánták nyilvánosságra hozni. (MTI)

Donald Trump fogadta a szír elnököt - illusztráció
2025. NOVEMBER 11.
[ 7:40 ]
Donald Trump amerikai elnök hetvenhét embernek adott elnöki kegyelmet, köztük egykori személyi ügyvédjének, Rudy Giulianinak, valamint több olyan volt tanácsadójának, akik a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt kerültek szembe a hatóságokkal. Donald Trump amerikai elnök...
2025. NOVEMBER 10.
[ 17:44 ]
Szabadulhat a börtönből Nicolas Sarkozy, egykori francia elnök. A CNN híre szerint hétfőn Párizsban a bíróság úgy döntött, hogy az ítélete elleni fellebbezésig szabadlábra helyezhető a magyar származású politikus, akit szeptemberben bűnszervezetben való részvételéért ítéltek öt év letöltendő börtönbüntetésre....
2025. NOVEMBER 10.
[ 16:05 ]
A Kreml nem ismeri Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak az MTI híre szerint. "Nem tudjuk, milyen kezdeményezésekről van szó. Valószínűleg egy bizonyos kidolgozottság után...
2025. NOVEMBER 10.
[ 15:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó