Világ
Merkel és Stoltenberg is visszautasította Macron kijelentését, amely szerint a NATO haldoklik
Betűméret:             

Angela Merkel német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította Emmanuel Macron francia elnök kijelentését, amely szerint a NATO „agyhalott” lenne.

Merkel a NATO-főtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben leszögezte, hogy Macron drasztikus szavai nem tükrözik az ő nézeteit a szövetségen belüli együttműködéssel kapcsolatban.

Úgy vélem, szükségtelen az ilyen túlzás, még akkor is, ha vannak problémák, és össze kell szednünk magunkat” – hangsúlyozta Merkel.

Macron drasztikus szavakat használt, én nem így látom az együttműködést a NATO-ban. A transzatlanti partnerség nélkülözhetetlen számunkra” – fűzte hozzá.

Merkel szerint a katonai szövetség számos területen jól működik.

Stoltenberg szintén elutasította Macron bírálatát, s csatlakozott a német kancellár szemléletéhez.

Macron a brit The Economist című gazdasági lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy jelenleg a NATO agyhalála figyelhető meg, mert nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei között.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyébként a nap folyamán az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) berlini rendezvényén beszélt arról, hogy a védelmi kiadások – Washington által megkövetelt – növelése Németország érdekét szolgálja.

Elvárom, hogy a szövetségi partnerek eleget tegyenek kötelezettségeiknek” – mondta Stoltenberg, s emlékeztetetett, hogy a NATO-tagállamok kötelezettséget vállaltak védelmi kiadásaik növelésére.

Stoltenberg hangsúlyozta, Németországnak és a többi tagországnak nem azért kell többet költenie ilyen célra, hogy ezzel személy szerint neki vagy az Egyesült Államoknak szívességet tegyen, hanem mert ez a saját biztonságuk végett az érdekükben áll.

Egyben Berlin vezető szerepét méltatta a NATO-ban. „Németország több évtizeden át megbízható partnernek bizonyult. Erős Németországra van szükségünk a NATO középpontjában és az európai biztonság szempontjából” – hangoztatta.

Rávilágított, Németországnak erős NATO-ra, a NATO-nak pedig erős Németországra van szüksége.

Stoltenberg szót ejtett az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam nézeteltéréseiről is. Kijelentette, nem becsüli alá a problémákat, ugyanakkor amikor a NATO tényleges szerepéről, a kollektív védelemről van szó, a katonai szövetség az utóbbi évekhez képest mára több tartalmat és lényegi elemet nyújt.

Rávilágított arra is, hogy a viták ellenére az utóbbi évekhez képest Európa és Észak-Amerika szorosabb együttműködést folytat.

Az Egyesült Államok nem hagyja magára Európát, éppen ellenkezőleg befektet az európai biztonságba, több katonával, infrastruktúrával és hadgyakorlatokkal” – emelte ki Stoltenberg.

Donald Trump amerikai elnök hosszú idő óta sürgeti az Egyesült Államok szövetségeseinél a védelemre szánt összegek emelését. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bizonyítékot talált a nyomozás arra vonatkozóan, hogy kapcsolat állt fenn a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást végrehajtó terroristák és az ukrán nacionalisták között - közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön a Telegram-csatornáján. Az SZK szerint a támadás...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 16:46 ]
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
Beolvasás folyamatban