Világ
Az iráni elnök „globális uszítónak” nevezte Donald Trumpot

„Globális uszítónak” nevezte szombaton Haszan Róháni iráni elnök Donald Trump amerikai elnököt, aki szerinte hivatali ideje alatt a világ több régiójában is csak rontott a helyzeten.

Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt. Az utóbbi két évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított – vélekedett Róháni a délkelet-iráni Záhedán városban elmondott beszédében. Nemcsak Iránban, hanem Irakban, Szíriában, Libanonban, Afganisztánban és mindenhol csak bajt okozott.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy destabilizálja a Közel-Keletet és terrorszervezeteket támogat. A két ország viszonya különösen feszültté vált azóta, hogy Washington 2018 májusában felmondta a 2015-ben Bécsben kötött többhatalmi atomalkut. Idén január elején az Egyesült Államok célzott támadás során megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, majd erre reagálva az iráni hadsereg csapásokat mért olyan iraki bázisokra, ahol amerikai katonák is szolgálnak.

Róháni hangsúlyozta, hogy Irán már bebizonyította, nemcsak az ellenállásra, hanem diplomáciai kezdeményezésekre is készen áll. Teherán azonban cserébe elvárja az országa és népe iránti tiszteletet – tette hozzá az iráni elnök. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megállíthatatlannak tűnik a Covid-19 járványt okozó koronavírus terjedése a Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess tengerjárón, amelyen a japán egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 70 új fertőzöttet regisztráltak az előző naphoz képest. „A jelen pillanatig 1219 ember szűrését...
2020. FEBRUÁR 16.
[ 8:32 ]
Izlandot 255 km/órás széllökésekkel érte el az új viharciklon. Nagy-Britanniát is elérte szombat délután a vihar, a legfrissebb híradások szerint már két halálos áldozata is van. Már a hét elején lehetett tudni, hogy alig vonult el a Ciara, a nyomában egy még durvább viharciklon érkezik. A Dennis névre keresztelt...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 19:27 ]
Nem a közösségi média miatt válnak megosztottá a társadalmak, és az sem helytálló megállapítás, hogy a közösségi média révén csökken az emberekhez eljutó hírek és vélemények sokszínűsége - mondta a Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat vezérigazgatója szombaton az 56. Müncheni...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 18:12 ]
Beolvasás folyamatban