Világ
Lefejeztek egy férfit Párizs közelében, az elkövetőt agyonlőtték

Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot - közölték a francia hatóságok.

Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia BMF TV ugyancsak arról számolt be, hogy a tettest agyonlőtték. A környéket lezárták, mert azt feltételezték, hogy a tettes robbanóövet erősített a testére. A tűzszerészek nem találtak robbanószert nála.

A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán. A helyi sajtó szerint ezért később fenyegetéseket is kapott.

Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

Az elkövető kilétéről ellentmondásos információk vannak. A Franceinfo hírrádió úgy értesült, hogy a támadó egy 18 éves fiatal csecsen férfi, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból.

A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Értesülések szerint Jean Castex francia miniszterelnök a helyszínre indult. A BMF TV időközben arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök is odaindul a belügyminisztériumban tartott rendkívüli válságtanácskozást követően péntek este.

"Egy történelemtanár meggyilkolása támadás a véleménynyilvánítás szabadsága és a Köztársaság értékei ellen. Egy tanárt megtámadni annyit tesz, mint megtámadni minden francia állampolgárt és a szabadságot" - hangsúlyozta Twitter-üzenetében Richard Ferrand, a francia nemzetgyűlés elnöke.

"Az iszlamizus háborút folytat ellenünk: erőszakkal kell kikergetnünk az országból" - reagált Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke mikroblogján a történtekre.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Szeptember végén késsel megsebesítettek két embert a Charlie Hebdo korábbi párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A szeptember végi támadás főgyanúsítottja a francia szatirikus hetilapon akart bosszút állni Mohamed-karikatúrák közlése miatt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kötelező maszkviselés, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés, saját toll használata és egyéb különleges intézkedések mellett tartják vasárnap Ukrajnában a helyhatósági választásokat az országban egyre terjedő koronavírus-fertőzés közepette. Közben Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester közölte, hogy pozitív...
2020. OKTÓBER 25.
[ 9:18 ]
Világszerte már 42 613 522 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 149 781, a gyógyultaké pedig 28 762 725 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 42 148 875 fertőzöttet...
2020. OKTÓBER 25.
[ 8:41 ]
Donald Trump amerikai elnök leadta a szavazatát Floridában. Már több mint 54 millió amerikai döntött úgy, hogy még a november 3-án esedékes elnökválasztás előtt leadják voksaikat. Donald Trump egy West Palm Beach-en található könyvtárban szavazott, közel mar-a-lagói ingatlanjához. Az elnök tavaly változtatta meg...
2020. OKTÓBER 24.
[ 19:12 ]
Beolvasás folyamatban