Világ
Vučić: Szerbia eltökélt az EU-tagság mellett, és támogatja, hogy Észak-Macedónia és Albánia kezdje meg csatlakozási tárgyalásait

A Szerbia rovatból átvett tudósítás

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó után ma Brüsszelben kijelentette, hogy Szerbia eltökélt az EU-tagság mellett, és elkötelezett amellett is, hogy Észak-Macedónia és Albánia mielőbb megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat.

„Ma Szerbia a tárgyalási folyamat megnyitásáról beszélt Albánia és Észak-Macedónia esetében, valamint sok más ország esetében is, de nem történt semmi. Úgy gondolom, hogy skopljei és tiranai barátaink megérdemelték, hogy megkezdjék a tárgyalásokat, és remélem, hogy ez a lehető leghamarabb meg is fog történni”, nyilatkozta Vučić az Albánia és Észak-Macedónia miniszterelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Vučić: Úgy gondolom, lesz okunk a jókedvre decemberben

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök ma meggyőződésének adott hangot, hogy decemberben Szerbiának, Albániának és Észak-Macedóniának lesz oka a jókedvre, és bejelentette, hogy ezek az országok tovább erősítik az együttműködést és még inkább megközelítik az európai normákat a Nyitott Balkánon belül.

Vučić az EU-Nyugat-Balkán csúcs utáni sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy hónapban folyamatosan csak negatívan írnak Szerbiáról az uniós médiában.

Észak-Macedónia miniszterelnöke: Macron javaslata elfogadhatatlan

Ma, az Európai Unió és a Nyugat-Balkán brüsszeli csúcstalálkozója után Dmitar Kovacsevszki, Észak-Macedónia miniszterelnöke elutasította Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezését az „európai politikai közösség” létrehozásáról.

„A javaslat ebben a formában elfogadhatatlan nem csak számomra, de az elnök, a kormány, a koalíciós partnerek és Észak-Macedónia polgárai számára is”, közölte Kovacsevszki a Vučićtyal és Edi Rama albán miniszterelnökkel megtartott sajtótájékoztatón.

„Nem engedhetjük meg, hogy Észak-Macedónia és Albánia, valamint a régió egy helyben toporogjon egy EU-tagállam (Bulgária) miatt, amely egyszerűen nem koordinálja és nem biztosítja az európai utunk blokádjának feloldását”, tette hozzá Kovacsevszki.

Rama: Szerbia többet tett Oroszország ügyében, mint vártam

Edi Rama Albánia miniszterelnöke kijelentette, hogy ma az EU-NYB vezetőinek brüsszeli találkozóján azt próbálta elmagyarázni az európai tisztségviselőknek, hogy Szerbia nincs abban a helyzetben, hogy a vártnál hamarabb megegyezzen a Nyugattal az Oroszország elleni szankciók ügyében, és kiemelte, hogy az ország máris többet tett, mint amire számított.

„Szerbiának teljesen más a valósága, próbáltam elmagyarázni nekik, tudom, hogy Putyin népszerűsége Szerbiában 80 százalékos szinten van, de ez egy olyan ország, amely minden várakozást felülmúl, még az enyémet is, mert nem számítottam rá. Fel sem mertem hívni Vučićot, mert féltem kimondani – bocsánat, de át kell állnunk a másik oldalra. És ez minden kapcsolatnak a végét jelentené”, nyilatkozta Rama a találkozó utáni sajtótájékoztatón. (Tanjug)

Uniós tisztviselő: Haladéktalanul meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával

A Nyugat-Balkán tekintetében az Európai Unió legfontosabb prioritása a csatlakozási tárgyalások haladéktalan megkezdése Észak-Macedóniával és Albániával - közölte egy, az ülés részleteit ismerő uniós tisztviselő csütörtökön, az EU és a nyugat-balkáni országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóját követően, írja az MTI.

A tájékoztatás szerint a csaknem négyórás megbeszélésen a tagállami vezetők megerősítették a Nyugat-Balkán európai perspektíváját, és hangsúlyozták: a térség jövője az Európai Unióban van.

Hangsúlyozták, hogy az érintett országok már megkezdett csatlakozási folyamatai úgy haladhatnak előre, ha teljesítik a szükséges reformokat, kivált ha meghozzák a jogállamisággal, az igazságszolgáltatással és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedéseket.

A csúcstalálkozó résztvevői fontosnak nevezték a Bulgária és Észak-Macedónia között fennálló kétoldalú kérdések kölcsönösen elfogadható megoldásának megtalálását. Kiemelték továbbá: sürgősen előre kell lépni többek között a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok javításában, valamint segítségek kell nyújtani Bosznia-Hercegovinának az uniós tagjelölti státuszhoz vezető úton.

A tagállami vezetők leszögezték: az integrációs folyamatot meg kell erősíteni a nyugat-balkáni partnerek számára nyújtott konkrét társadalmi és gazdasági előnyök biztosításával. Fokozatosan integrálni kell a régió országait az EU munkájába, és biztosítani kell számukra a vízummentességet.

Az EU továbbra is támogatja a régiót, többek között az ukrajnai háborúból fakadó kihívások kezelésében. Bevonja ezeket az országokat az EU élelmezés- és energiabiztonsági kezdeményezéseibe, segítséget nyújt a kiberbiztonság megerősítésében, valamint a hibrid fenyegetések és a dezinformáció elleni küzdelemben. Az Európai Unió a Nyugat-Balkánra vonatkozó gazdasági és beruházási tervében 30 milliárd eurós beruházást biztosít a régió gazdasági fellendülésére, az összekapcsoltságot és ellenálló képességet javító stratégiai projektek támogatására.

A tagállami vezetők végezetül támogatásukat fejezték ki a szabadságáért küzdő Ukrajnának, és elismerésüket fejezték ki mindazon partnereknek, melyek betartották az uniós szankciókat.

Albán miniszterelnök az uniós vezetőknek: Egy nagy kupleráj vagytok

Durván nekiment az uniós vezetésnek a brüsszeli csúcson Edi Rama.

Csütörtökön Brüsszelbe látogatott hat nyugat-balkáni állam vezetése, hogy az uniós tagjelölti státuszról tárgyaljanak. A csúcsra Albánia, Észak-Macedónia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, valamint Koszovó képviselői utaztak ki. Az Euronews beszámolója alapján nem lehet kijelenti, hogy ne lennének feszültségek a tárgyaló felek között. Bulgária ugyanis megvétózta Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásait.

A portál Edi Rama albán miniszterelnököt idézi, aki a következőt mondta, az uniós vezetőknek címezve: Egy nagy kupleráj vagytok.

Szégyen, hogy egy NATO-tagállam foglyul ejt két másik NATO-országot, amíg Európában háború dúl. Nem valami bizalomgerjesztő azt látni, hogy 26 tagállam impotens módon egy helyben csücsül” – fogalmazott Edi Rama.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Még mindig el akarja foglalni Ukrajna jelentős részét Vlagyimir Putyin orosz elnök, így látja az amerikai hírszerzés igazgatója. Avril Haines szerint az orosz csapatok jelentősen meggyengültek a háború több mint négy hónapja alatt, de így is sikerrel foglalnak el új területeket. Igaz, rendkívül lassan, így ahhoz, hogy Putyin...
2022. JÚNIUS 30.
[ 10:00 ]
Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte szerdán a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagját, Salah Abdeslamot, a párizsi különleges esküdtszék. A tíz hónapig tartott per végén az öt...
2022. JÚNIUS 30.
[ 0:25 ]
Az újabb NATO-erők kelet-európai telepítése kompenzáló intézkedéseket eredményez majd Oroszország részéről, Moszkva pedig rendelkezik azokkal a képességekkel és erőforrásokkal, amelyekkel garantálhatja saját biztonságát - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak...
2022. JÚNIUS 29.
[ 21:08 ]
Beolvasás folyamatban