Világ
Több mint ezer ember meghalt és tízezernél is több eltűnt a Líbiában pusztító viharban
Betűméret:             

Már több mint ezer halottat találtak az árvíz sújtotta kelet-líbiai Derna városában – közölte kedden az ország keleti részének közigazgatásért felelős minisztere, hozzátéve, hogy a halálos áldozatok száma még várhatóan nő.

Hisám Skiuat, a vészhelyzeti bizottság tagja, a polgári repülésért felelős miniszter a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta: „Most tértem vissza Dernából. Végtelenül katasztrofális a helyzet. Mindenütt holttestek hevernek – a tengerben, a völgyekben, az épületek alatt.”

Hozzátette, a Dernában előkerült holttestek száma meghaladja az ezret, a halálos áldozatok végső száma azonban nagyon-nagyon magas lesz. Hangoztatta: „Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a város 25 százaléka eltűnt. Sok-sok épület összeomlott.”

A líbiai árvizek halálos áldozatainak száma elérheti a több ezret, az eltűnteké a 10 ezret

– közölte a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) egyik munkatársa, Tamer Ramadan is genfi újságíróknak Tunéziából nyilatkozva videokapcsolaton keresztül.

Szólt arról, hogy a humanitárius szükségletek messze meghaladják a Líbiai Vörös Félhold és még a kormány kapacitásait is. Ezért a keleti kormány nemzetközi segélykérést indított, és mi is hamarosan sürgősségi felhívást teszünk közzé – hangsúlyozta.

A líbiai nemzeti egységkormány vezetője, Abdulhamid Mohammed Dbeibah kedden közölte az X közösségi médiaplatformon, egy sürgősségi orvosi ellátó repülőgép 14 tonna ellátmányt, gyógyszereket, felszereléseket, hullazsákokat és 87 orvosi és mentős személyzetet szállít Bengáziba, hogy támogassa az árvíz által érintett területeket.

A Daniel vihar, amely a múlt héten Görögországra, Törökországra és Bulgáriára is lecsapott, több líbiai nagyvároson, köztük Bengázin, Beidán, al-Mardzson és Dernán is átsöpört.

A még hétfőn is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be, az iskolák és a boltok bezártak, kijárási tilalom lépett életbe.

Líbia négy nagy olajkikötőjét – Rász-el-Unúf, ez-Zuveitína, Brega és esz-Szidr kikötőit – már szombat estétől három napra lezárták.

Az országban 2014 óta két kormányzat működik – a nemzetközileg elismert a fővárosban, Tripoliban, valamint egy másik pedig a fővárostól mintegy 400 kilométerre keletre Szirtben. (MTI)

Márciusban az előző hónaphoz képest 2 százalékkal kevesebb, 57 925 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól (75 040) az idei márciusi adat 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió...
2025. JÚNIUS 16.
[ 13:35 ]
Az állam történetének legnagyobb hajtóvadászata során vasárnap elfogták az 57 éves Vance Luther Boeltert, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy, az állami törvényhozásban dolgozó demokrata képviselőt és férjét a Minnesota állambeli Minneapolisban, és egy másik demokrata politikust is megtámadott. Az elkövető...
2025. JÚNIUS 16.
[ 8:23 ]
Irán hétfőn hajnalban rakétákkal támadta Izrael több városát, köztük Tel-Avivot és Haifát. A támadásokban legalább négy ember meghalt, több tucatnyian megsérültek. Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy új módszert alkalmazott, amely Izrael többrétegű védelmi rendszerének megzavarását célozta. A támadás a...
2025. JÚNIUS 16.
[ 7:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó