Világ
A palesztin elnök elutasítja Donald Trump javaslatát
Betűméret:             

„Mahmúd Abbász elnök és a palesztin vezetés határozottan elutasítja a Gázai övezet megszállására és a palesztinok hazájukból történő áthelyezésére vonatkozó felszólításokat” – jelentette ki a palesztin politikus szóvivője, Nabíl Abú Rudejna, aki a palesztin köztévében olvasta be a közleményt. E szerint a palesztinok kitelepítése súlyosan sértené a nemzetközi jogot.

„Nem fogjuk megengedni, hogy népünk jogait semmibe vegyék” – szögezte le Rudejna. Abbász álláspontja az, hogy a kétállami megoldás és a palesztin állam létrejötte nélkül nem lehet stabilitás és béke a térségben. „A Gázai övezet a palesztin állam szerves része Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem mellett” – fejti ki a nyilatkozat.

Husszein as-Sejk, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Végrehajtó Bizottságának főtitkára szerdán szintén elutasította a Gázai övezet átvételével kapcsolatos tervet, és az amerikai elnöknek a Gázai övezetben élő palesztinok áttelepítésére vonatkozó terveit is.

„A palesztin vezetésnek továbbra is az a szilárd álláspontja, hogy a nemzetközi legitimációval és nemzetközi joggal összhangban lévő kétállami megoldás a biztonság, a stabilitás és a béke garanciája”

– írta a főtitkár az X-en a független palesztin állam létrehozását szorgalmazva.

Leszögezte, hogy elutasítanak „minden olyan felhívást, amely arra irányul, hogy a palesztin népet kitelepítsék szülőföldjéről”. „Itt születtünk, itt éltünk és itt is maradunk” – fogalmazott.

Hakan Fidan török külügyminiszter hangsúlyozta, hogy csak további konfliktusokhoz vezetne minden olyan terv, amely a palesztinokat „kihagyja az egyenletből”. Fidan az Anadolu török állami hírügynökségnek elmondta, hogy amennyiben nem ölnének meg több palesztint, és javulnának a körülményeik, Törökország felülvizsgálná az Izraellel szemben tett lépéseit, a kereskedelem leállítását és nagykövete visszahívását.

Donald Trump amerikai elnök a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott washingtoni tárgyalása után tartott keddi sajtóértekezletén beszélt arról, hogy az Egyesült Államok „átvenné” a háborúban nagyrészt elpusztított Gázai övezetet. (MTI)

Bár az elmúlt 24 órában okoztak újabb károkat az orosz támadások ukrán energetikai létesítményekben a front menti és a határ menti térségekben, rakétákkal és drónokkal Oroszország nem mért célzott csapást az energetikai infrastruktúrára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon. "Az...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:17 ]
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média. A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:18 ]
Donald Trump nem érdemli meg a Nobel-békedíjat - jelentette ki hétfőn Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke, hozzátéve, hogy nem fogja támogatni az amerikai elnök jelöléséről szóló, mások mellett neki címzett amerikai-izraeli kezdeményezést. Czarzasty, aki az egyik kisebb lengyel...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó