Világ
Az IDF újabb izraeli túsz halálát jelentette be
Betűméret:             

Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy az eddig élőként nyilvántartott Slomó Manszúr nevű túsz már 2023 október 7-én, az iszlamista Hamász terrorszervezet Izrael elleni támadásában életét vesztette, és csak a holtteste van a Hamász birtokában a Gázai övezetben.

A megállapodás szerint a halálakor 85 éves Manszúrt a túszok kiszabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodás első, humanitárius szakaszában kell átadni Izraelnek hét másik izraeli túsz földi maradványaival együtt.

Az IDF az elmúlt hónapokban összegyűjtött hírszerzési adatokra alapozva jelentette be, hogy a férfi már nincs életben. A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet az elmúlt hetekben bejelentette, hogy a tűszüneti megállapodás jelenlegi, szakaszában megjelölt 33 emberből 8 már nem él. A megállapodás szerint a tűzszünet végrehajtása első szakaszának végén adják át a holttesteket Izraelnek.

Slomó Manszúr a Gázai övezet közelében fekvő Kiszufim kibuc egyik alapítója és lakója volt.

"Slomó sokkal több volt számunkra, mint a közösség egyik tagja. Ő volt Kiszufim apja, nagyapa, igaz barátja és dobogó szíve" - hangsúlyozta közleményében a kibuc közössége.

"Mosolya, szerénysége és emberi melegsége inspirációt jelentett mindannyiunknak. Megszakadt a szívünk, hogy nem tudtuk élve visszahozni. Az egész közösség egyesül a gyászban és a fájdalomban" - közölték.

"Ez a veszteség olyan seb, amely nem gyógyul be, de közösségünk minden erejével támogatja és körülveszi a családot" - tették hozzá az MTI híre szerint, és azt követelték az izraeli kormánytól és a világ vezetőitől, hogy "továbbra is határozottan lépjenek fel minden elrabolt kiszabadításáért, akár életben vannak, akár nem".

Jelenleg 76 túszt őriznek a Gázai övezetben az iszlamista szervezetek, akik közül 36-ot nyilvánított halottnak az IDF.

Bár az elmúlt 24 órában okoztak újabb károkat az orosz támadások ukrán energetikai létesítményekben a front menti és a határ menti térségekben, rakétákkal és drónokkal Oroszország nem mért célzott csapást az energetikai infrastruktúrára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon. "Az...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:17 ]
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média. A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:18 ]
Donald Trump nem érdemli meg a Nobel-békedíjat - jelentette ki hétfőn Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke, hozzátéve, hogy nem fogja támogatni az amerikai elnök jelöléséről szóló, mások mellett neki címzett amerikai-izraeli kezdeményezést. Czarzasty, aki az egyik kisebb lengyel...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó