Világ
Előzetes letartóztatásba került Isztambul polgármestere
Betűméret:             

Korrupció gyanújával vasárnap hivatalosan vádat emeltek ellene és letartóztatásba helyezték Ekrem Imamoglut, a csaknem 16 milliós törökországi nagyváros, Isztambul polgármesterét. Az 54 éves politikust szombaton öt órán át hallgatta meg az ügyben eljáró bíróság, mielőtt döntést hozott volna a letartóztatásról. Tárgyalásig Ekrem Imamoglu – Recep Tayyip Erdogan elnök fő politikai riválisa – és még legkevesebb 20 ember rács mögött marad.

Várható egy hasonló bírósági döntés az Ekrem Imamoglu ellen felhozott másik vád, vagyis terrorizmus támogatása ügyében is. Ez a Kurd Munkáspárthoz, a terrorszervezetként nyilvántartott PKK-hoz fűződő állítólagos kapcsolatairól szól. Az isztambuli polgármester minden vádat tagad.

Szombaton a meghallgatás alatt Ekrem Imamoglunak a bíróság, illetve a városháza előtt összegyűlő hívei összetűztek a kivezényelt rohamrendőrökkel. Törökországban ez már a tiltakozások negyedik éjszakája volt, amely alatt Izmirtől Isztambulon át Ankaráig emberek tízezrei vonultak az utcákra. Ezeken több száz tüntetőt vettek őrizetbe, a hatóságok utazási korlátozásokat és gyülekezési tilalmat vezettek be, írja a Népszava.

A bírósági bejelentést arra a napra időzítették – hívja fel a figyelmet az al-Dzsazíra –, amikor az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) előválasztást tart a 2028-as elnökválasztásra. Ezen Törökországnak mind a 81 tartományában, 5600 szavazóhelyiségben lehet szavazni a többi között Ekrem Imamoglu indulásáról is.

Bár a két államfői ciklust kitöltő Recep Tayyip Erdogan már nem indulhat a 2028-as elnökválasztáson, úgy tűnik, el akarja intézni, nehogy fő riválisa, Ekrem Imamoglu kerüljön hatalomra. Az Erdogan-rezsim tagadja, hogy Isztambul polgármesterének a meghurcolása mögött politikai szándék áll, amire válaszul Mansur Yavas ankarai polgármester, a CHP politikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy televíziós műsorvezetők tesznek bejelentést olyan információkról, amelyekhez Ekrem Imamoglu ügyvédei sem férhetnek hozzá. – Szégyellem magam a jogrendszerünk nevében – mondta erről Mansur Yavas.

Az Európai Unió és tagállamai megerősítik erőfeszítéseiket, hogy megoldást találjanak a Nyugat-Balkánról érkező egyes szakmai csoportok – köztük a hivatásos gépjárművezetők – tartózkodásával kapcsolatos nehézségekre az uniós térségben – jelentette be Luigi Soreca, az EU bosznia-hercegovinai delegációjának...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 19:39 ]
Felháborodást váltott ki Franciaországban, hogy a Capgemini amerikai leányvállalata biztosítja az amerikai bevándorlási rendőrségnek (ICE) a külföldiek azonosítására és nyomon követésére szolgáló eszközt. A botrány miatt a francia informatikai óriás bejelentette, hogy eladja amerikai cégét, a Capgemini Government...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:28 ]
Bár az elmúlt 24 órában okoztak újabb károkat az orosz támadások ukrán energetikai létesítményekben a front menti és a határ menti térségekben, rakétákkal és drónokkal Oroszország nem mért célzott csapást az energetikai infrastruktúrára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon. "Az...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó