Világ
Negyven turistával a fedélzetén süllyedt el egy tengeralattjáró Egyiptomban
Betűméret:             

Legalább hat ember életét vesztette, és kilencen megsérültek, amikor csütörtök hajnalban elsüllyedt egy turista-tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partjainál, Hurghada közelében – közölték helyi források a BBC-vel.

A tragédiát túlélő további huszonkilenc embert sikerült kimenteni. A sérülteket, köztük négy kritikus állapotú személyt, a közeli kórházakba szállították. A mentési munkálatok továbbra is zajlanak.

A BBC Kairói csapata szerint a tengeralattjárót Szindbádnak hívják, és a kikötő közelében süllyedt el. A jelentések szerint a hajó évek óta üzemelt, népszerű turistalátványosságnak számított a térségben. A baleset pontos okát még vizsgálják.

A hatóságok és a helyi mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak a helyszínen. (hirado.hu)

Kijevben tárgyal a NATO főtitkára - illusztráció
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:38 ]
A francia ügyészség kedden bejelentette, hogy a választhatóság megvonásának megerősítését indítványozza a legnagyobb francia ellenzéki párt vezéralakjának, Marine Le Pennek és a Nemzeti Tömörülésnek a fellebbviteli perében, amelynek tétje az, hogy a háromszoros elnökjelölt negyedszerre is elindulhat-e a jövő évi...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:44 ]
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy Peter Mandelson volt uniós brit biztos megsértette-e a testület magatartási kódexét a néhai amerikai üzletemberhez és szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt - közölte kedden a brüsszeli testület szóvivője. Újvári Balázs bizottsági szóvivő a...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:32 ]
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek - közölték katonai és...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 11:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó