Világ
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniának nem érdeke a kereskedelmi háború
Betűméret:             

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának nem érdeke a kereskedelmi háború, mivel egy ilyen konfliktusnak nincsenek nyertesei.

Keir Starmer, aki csütörtökön üzleti vezetőket látott vendégül Downing Street-i hivatalában, az előző este bejelentett amerikai importvámokról szólva úgy fogalmazott, hogy Donald Trump amerikai elnök hazájáért cselekedett, mivel erre szól a megbízatása.

A munkáspárti brit miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit kormány által a következő napokban és hetekben meghozandó döntéseket is kizárólag a nemzeti érdekek, a brit gazdaság érdekei diktálják majd.

Starmer nem részletezte, hogy London milyen válaszlépéseket tervez. Kijelentette azonban: Nagy-Britannia egyik erőssége, hogy képes megőrizni higgadtságát.

Hangsúlyozta: az amerikai vámintézkedéseknek Nagy-Britanniában és világszerte egyaránt gazdasági hatásai lesznek, a kereskedelmi háborúknak azonban nincsenek nyertesei, és Nagy-Britannia nemzeti érdekeit nem is szolgálná egy ilyen kereskedelmi konfliktus.

Starmer a londoni kormányfői hivatalban tartott csütörtöki üzleti találkozón elmondta, hogy folytatódnak az Egyesült Államokkal kezdett tárgyalások egy kétoldalú gazdasági megállapodásról.

A brit miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak olyan megállapodásra lesz hajlandó, amely a brit nemzeti érdekeket szolgálja.

Úgy fogalmazott, hogy a brit kormánynak "cselekvési eszközök egész sora" áll rendelkezésére, és bár a cél a megállapodás elérése Washingtonnal, semmiféle intézkedési lehetőséget nem lehet kizárni.

A brit kormányfő szerint az amerikai vámintézkedésekkel új korszak kezdődik, és Nagy-Britanniának szembe kell néznie ezekkel a kihívásokkal, de ezt gyakorlatias, higgadt módon, nyugodt fejjel kell tennie.

A brit kormányfő csütörtöki nyilatkozatának és az üzleti vezetőkkel tartott találkozójának előzményeként Donald Trump szerda este ismertette az új "viszonossági importvámokról" szóló rendeletét, emlékeztet az MTI.

A rendelet alapján az Egyesült Államok differenciált vámrendszert vezet be: az Európai Unióból érkező behozatalt például 20 százalékos, a kínai importot 34 százalékos, a Nagy-Britanniából vásárolt termékeket 10 százalékos amerikai vám terheli.

Az importjárművek külön kezelt egységes vámtarifája 25 százalék.

Trump bejelentése után a Brit Iparszövetség (CBI) állásfoglalásban szólította fel a brit kormányt a vámjellegű ellenlépések elkerülésére.

A szervezet is leszögezte, hogy a brit üzleti szektor egyértelmű álláspontja szerint egy kereskedelmi háborúnak nem lennének nyertesei, és Nagy-Britanniának olyan kimért, arányos hozzáállásra van szüksége, amellyel elkerülhető a további eszkaláció.

A CBI szerint a megtorló jellegű vámpolitikai ellenlépések csak még tovább fokoznák a beszállítói hálózatokban keletkezett felfordulást, visszafognák a beruházásokat és árfolyamkilengéseket szítanának.

Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter szerdán benyújtotta lemondását, amely döntés összefüggésben áll az energetikai ágazatban zajló nagyszabású korrupcióellenes eljárással. „Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna...
2025. NOVEMBER 12.
[ 19:38 ]
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz fegyveres erők elfoglalták a donyecki régióban, Pokrovszktól délkeletre fekvő Szuhij Jar települést. A tárca szerdai jelentése szerint a hadművelet során az ukrán hadsereg kilencszer próbálta meg visszafoglalni a térséget, de mindegyik kísérletet visszaverték. Az...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:18 ]
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt Horvátországban minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni – derül ki a Moj Posao, az ország legnagyobb álláskereső portáljának friss felméréséből. A kutatásban 690-en vettek részt, közülük 21 százalék jelenleg is másodállásban dolgozik,...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó