Világ
Orosz rakétatámadás Kijev ellen, készültségben a lengyel vadászgépek
Betűméret:             

Moszkva az éjszaka folyamán ismét rakétákkal támadta KIjevet. "Robbanások a fővárosban. A légvédelem akcióban van. Maradjanak az óvóhelyeken" írta Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon vasárnap reggel. A támadásnak három sérültje van. Lengyelország közben több repülőgépet is aktivált, hogy biztosítsa a lengyel légtér biztonságát.

A Kyiv Independent Klicskóra hivatkozva arról számolt be, hogy az újabb orosz dróntámadásban három ember megsérült, és egy irodaépület részben megsemmisült. A főváros több kerületében is tűz ütött ki, a mentőcsapatok már akcióban vannak – írja a lapra hivatkozva az Euronews.

Az éjszaka folyamán az ország más részein is rakétariadó volt. Lengyelország ezért több repülőgépet is aktivált, hogy biztosítsa a lengyel légtér biztonságát. Erre azért volt szükség, mert Oroszország Nyugat-Ukrajnát is támadta – közölte a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága. "A meghozott intézkedések célja a biztonság szavatolása a veszélyeztetett területekkel szomszédos régiókban" – közölték az X-en.

A közlemény szerint riasztották a készenléti vadászgépeket, miközben a földi légvédelmi és radarfelderítő rendszerek a legmagasabb készültségi szintnek megfelelően működnek. A megtett intézkedések célja a lengyel–ukrán határ menti területek biztonságának garantálása – tették hozzá a közösségi médiában is megosztott közleményben. Hangsúlyozták, hogy a parancsnokság folyamatos figyelemmel kíséri a helyzetet, és az egységek teljes harckészültségben várják az esetleges további fejleményeket. A lakosságot ugyanakkor megnyugtatták: az intézkedések megelőző jellegűek, és a biztonságuk megőrzését szolgálják, írja a hirado.hu.

Közben 18-ra emelkedett a közép-ukrajnai Krivij Rih városára mért orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma, az áldozatok között kilenc gyermek van – közölték helyi tisztviselők.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – aki Krivij Rihből származik – szerint a legfiatalabb áldozat, aki életét vesztette a pénteki támadásban, mindössze hároméves volt.

A hatóságok szerint ballisztikus rakétatámadásban legalább 72-en sérültek meg. Szerhij Liszak regionális kormányzó szerint a sérültek mintegy felét továbbra is kórházban kezelik, 17-en közülük még mindig kritikus állapotban vannak.

A helyi hatóságok szerint a rakéta egy lakónegyedet vett célba, a csapás mintegy 20 lakóházat, közel három tucat járművet, egy oktatási intézményt és egy éttermet rongált meg. Kivij Rih lakossága 600 ezer fő, és mintegy 70 kilométerre fekszik a keleti frontvonaltól.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy "maradjon távol" országa belpolitikájától. Az új német államfő a ZDF televízióban nyilatkozva bejelentette, hogy tervei szerint csütörtökön telefonbeszélgetést folytat Donald Trump amerikai elnökkel....
2025. MÁJUS 7.
[ 8:43 ]
Az indiai hadsereg kedden este megerősítette, hogy rakétacsapásokat mért kilenc pakisztáni célpontra, válaszul a két héttel ezelőtti kasmíri terrortámadásra, amely 26 civil – köztük számos indiai turista – életét követelte. A hadművelet a Sindoor-kódnevet viselte, és az indiai fél szerint „fókuszált és visszafogott...
2025. MÁJUS 7.
[ 0:20 ]
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este hét óra előtt nem száll fel - közölte a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni hétfőn. Csütörtök délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér...
2025. MÁJUS 6.
[ 22:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó