Világ
Az amerikai különmegbízott szerint Putyin tartós békét szeretne
Betűméret:             

Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne - mondta Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott a Fox News amerikai televízió Hannity című műsorában hétfőn az MTI tudósítása szerint.

Witkoff az ukrajnai rendezésről és az orosz-amerikai kapcsolatokról tárgyalt Putyinnal Szentpéterváron múlt hét pénteken.

A megbeszélés mintegy négy és fél órán át tartott, az elnöki különmegbízott azt mondta, hogy meggyőző volt a találkozó, és lehetőséget lát arra, hogy "átformálják az orosz-amerikai kapcsolatokat néhány nagyon meggyőző kereskedelmi lehetőségen keresztül".

Elmondta, hogy a békemegállapodás rendkívül összetett, és területi, biztonsági és egyéb kérdésekről is egyeztettek. Witkoff úgy véli, hogy ez a régiónak is valódi stabilitást fog majd nyújtani.

"A szövetségek stabilitást teremtenek" - jelentette ki a különmegbízott.

Beszámolt arról is, hogy a tárgyaláson végül azt is kimondta az orosz elnök, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a találkozó alatt a sajtónak nyilatkozva nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Putyin és Donald Trump amerikai elnök az eszmecserét követően telefonon kapcsolatba léphet egymással.

Witkoffnak ez már a harmadik látogatása volt Oroszországban, legutóbb március 13-án járt Moszkvában, akkor a különmegbízott magas rangú tisztségviselőkkel találkozott, és Putyin is fogadta.

Február elején pedig a különmegbízott azért repült Oroszországba, hogy tárgyaljon a kábítószercsempészetért és -birtoklásért elítélt amerikai Marc Vogel kicseréléséről, majd Rijádban részt vett a magasszintű amerikai-orosz tárgyalásokon.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Növekedtek a bukaresti kormánypártok által szélsőségesnek tartott, magát a szuverenista mozgalom jelöltjének nevező George Simion AUR-elnök győzelmi esélyei a romániai elnökválasztás első fordulójában - jelentette csütörtökön a Hotnews.ro hírportál az Atlasintel közvélemény-kutató legfrissebb felmérését...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 17:56 ]
A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) vizsgálatot indított alapítója, Klaus Schwab ellen, miután bejelentők pénzügyi visszaélésekkel vádolták meg őt és feleségét, Hilde Schwabot. A vádak szerint Schwab manipulálta a kutatásokat, a szervezet forrásait magánmasszázsok kifizetésére használta fel, a Fórum...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 17:45 ]
Peter Sorensen, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédéért felelős különleges képviselője, ma előzetes bejelentés nélkül érkezett Pristinába, ahol Enrico Barduani KFOR-parancsnokkal tárgyalt a térség biztonsági helyzetének alakulásáról. Barduani hangsúlyozta a KFOR erőfeszítéseit abban, hogy...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 12:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó