Világ
Szombaton temetik Ferenc pápát
Betűméret:             

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.

Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.

A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál. A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott, írja az MTI.

Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. Halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A negyedszázados hatalomra kerülését ünneplő filmben az orosz elnök beszélt a nukleáris fegyverek ukrajnai bevetésének lehetőségéről, a tűzszünetről alkotott elképzeléseiről, és válaszolt arra, hogy miért nem kezdődött el 2014-ben egy "különleges katonai művelet". Oroszországnak eddig "nem volt...
2025. MÁJUS 4.
[ 16:07 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) szombat éjjel bejelentette, hogy több tízezer azonnali behívót küldött ki a tartalékosoknak az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben jövő hétre tervezett hadművelethez. Két katona elesett szombaton Gázában. Pénteken a biztonsági megbeszélésen az IDF bemutatta Benjámin...
2025. MÁJUS 4.
[ 13:17 ]
Orosz dróntámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet, legalább 11 ember, köztük két gyermek megsebesült, több lakóépület lángba borult – közölték vasárnap a hadsereg és az ukrán főváros tisztviselői. A megsemmisített drónok lehulló törmelékei tüzet okoztak lakóépületekben Obolonszkij és Szvjatosinszkij...
2025. MÁJUS 4.
[ 12:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó